Kevesebb reklámra kattintunk Firefox alól

Vágólapra másolva!
Az Internet Explorerrel böngésző felhasználók négyszer gyakoribban kattintanak webes hirdetésekre, mint a hálón Mozilla Firefoxszal barangolók - olvasható egy friss felmérésben.
Vágólapra másolva!

A német Adtech cég tanulmánya szerint októberben és novemberben a Firefoxszal böngésző európai felhasználók 0,11 százaléka kattintott valamilyen weboldalon elhelyezett reklámra, míg az Internet Explorert (IE) használók 0,5 százaléka tette ugyanezt. A bannerekre való kattintás gyakorisága a Microsoft böngészője esetén is verziónként változik: míg az 5.5-ös verziót használó netezők 0,53 százaléka klikkelt reklámra, 6.x-es IE esetén 0,44 százalék cselekedett hasonlóképpen.

A társaság egyik szakértője szerint a bannerek böngészőkként eltérő sikeressége részben annak is betudható, hogy a Firefoxban például eleve megtalálható egy felbukkanó (pop-up) reklámablakokat blokkoló komponens. Internet Explorer esetén ez a funkció csak a 6-os verióhoz, Windows XP alatt, a Service Pack 2 javítócsomag telepítését követően, vagy különálló segédprogrammal érhető el. Egy másik lehetséges okként jelölték meg azt is, hogy az Internet Explorert használók között valószínűleg több nem-profi felhasználó található, akik valószínűbben kattintanak egy-egy reklámra véletlenségből, vagy például azért, mert rendszerüzenetnek hiszi azt.