1985: Világkupát nyert a Juventus

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 8-án!

1889-ben ezen a napon alakult meg a KNVB, a Holland Labdarúgó Szövetség jogelődje. Az alapító atya a 24 esztendős Pim Mulier volt, aki Hágában kilenc klub vezetőit ültette közös asztalhoz, a létrejött testület a Nederlandse Voetbal en Atletiek Bond (NVAB) nevet kapta, első elnöke pedig maga az ügybuzgó fiatalember lett.

A kezdeti évekre leginkább a káosz volt a jellemző, a szervezett versengés csak az atléták kiválása után indult be, de ezt már a Nederlandse Voetbalbond (NVB) organizálta. Az első bajnokságot az 1897-98-as pontvadászat végén az amszterdami R. A. P. együttese nyerte. A szövetség 1904-ben alapító tagja volt a FIFA-nak, a nemzeti csapat pedig egy esztendővel később Belgiumban játszotta első mérkőzését.

A harmincas évek elején a már komoly múltra visszatekintő testület a királytól megkapta a Koninklijke, azaz Királyi előnevet, azóta ismerjük KNVB-ként. Az ötvenes évek közepén az ellenszervezet, a professzionalista NBVB sem rengette meg a csoportosulást, hiszen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nem ismerte el a "kalózszervezetet".

A holland futball a hetvenes években a világ élvonalába emelkedett, a klubcsapatok (Feyenoord, Ajax Amsterdam, később PSV Eindhoven) sikerei mellett a válogatott is begyűjtött két világbajnoki ezüstérmet (1974, 1978).

Az első nagy generáció (Johan Cruyff, Johan Neeskens, Willem van Hanegem, Ruud Krol, Arie Haan, Johnny Rep, Rob Rensenbrink, Wim Jansen) után a csúcsra azonban a következő sikeres korosztály jutott fel, a Ruud Gullit, Marco van Basten, Frank Rijkaard, Ronald Koeman, Jan Wouters, Gerald Vanenburg, Wim Kieft), amely 1988-ban Európa-bajnoki címet szerzett.

1985-ben ezen a napon játszották Tokióban, a Világkupa-döntőt, Dél-Amerika és Európa legjobb klubcsapatainak hagyományos összecsapását. Földrészünket az olasz Juventus FC képviselte Japánban, míg a szubkontinensről az argentin Argentinos Juniors érkezett, hogy csakúgy mint egy évvel korábban honfitársaik - az Independiente -, elhódítsa a trófeát.

A torinóiak kiváló formában érkeztek a Távol-Keletre, magabiztosan vezették hazájuk bajnokságát, így Giovanni Trapattoni edző a győzelem reményében küldte pályára (Tacconi - Favero, Brio, Scirea, Cabrini, Bonini, Manfredonia, Platini, Mauro, Serena, M. Laudrup) összetételű tizenegyét.

A másik térfélen egy kevésbé ismert csapat várta a 90 percet, az Argentinos Juniors nevét addig leginkább csak Diego Maradona egyik egyesületeként ismerte a nagyvilág, ám az a tény, hogy a klub argentin bajnokcsapatként, és értelmszerűen Libertadores-kupa-győztesként érkezett Tokióba, jelezte kvalitásait.

José Yudica csapatából (Vidallé - Villalba, Pavoni, Olguin, Domenech, Videla, Batista, Commisso, Castro, Borghi, Ereros) olvasóinknak talán Jorge Mario Olguín (1978-ban világbajnok), Claudio Daniel Borghi és Sergio Daniel Batista (1986-ban vb-aranyérmesek) neve mond a legtöbbet.

A kemény, küzdelmes mérkőzésen gól nélküli első játékrész után az argentinok szereztek vezetést, Carlos Adolfo Ereros az 55. percben mattolta Stefano Tacconit. A Juve egyenlítési kísérleteit már nyolc minutával később siker koronázta, a nyugatnémet Volker Roth játékvezető tizenegyest ítélt, amit Michel Platini váltott gólra.

A dél-amerikaiak azonban nem adták fel, José Antonio Castro (75.) volt eredményes, de gyorsan jött a válasz és Michael Laudrup találata (84.) azt jelentette, hogy következett a kétszer 15 perces hosszabbítás. A túlórázásban nem született újabb találat, a kupa sorsáról a tizenegyesek döntöttek. A kiélezett szituációban a gauchók részéről Batista és José Luis Pavoni lába remegett meg, míg az Juve rúgói közül csak Laudrup nem bírta a nyomást, így a tizenegyes-párbajt (4-2) és a Világkupát az olaszok nyerték.

Dévényi Zoltán