Visszaestek a mezőgazdasági termelői árak

Vágólapra másolva!
A mezőgazdasági termelői árak szintje októberben 9,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A kiemelkedően jó termés hatására a mezőgazdasági árak július óta csökkennek. A növénytermesztési és kertészeti termékek ára 4,4 százalékkal csökkent, míg az állatoké és állati termékeké 4 százalékkal nőtt az év első tíz hónapjában - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!
KSHhttp://www.ksh.hu

Idén szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,6 százalékkal elmaradtak a 2003 szeptemberiektől. Tavaly októberben a mezőgazdasági termelői árak 9,6 százalékkal, 2003 első tíz hónapjában 5,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét.

Az idei első tíz hónapban a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 11,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az árviszonyok változása miatt a termelők jövedelmi helyzete 10,6 százalékkal romlott.

A gabonafélék árszintje 4,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly januártól okóberig. Az októberi árszínvonal az előző évitől 33,4 százalékkal elmaradt, a takarmánybúzáért tonnánként 40 százalékkal (12 700 forinttal) kevesebbet fizettek.

A burgonya ára az első tíz hónapban 7,3, de októberben már 41,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A zöldségfélék ára idén az első tíz hónapban 7,1 százalékkal emelkedett, a gyümölcsféléké 26,2 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A vágóállatok termelői ára idén 10 százalékkal nőtt, ezen belül a vágósertés termelői ára 13,3, a vágóbaromfié 6,3 százalékkal emelkedett. A tej termelői ára 10,2 százalékkal alacsonyabb, a tyúktojás ára 18,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.