Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 10-én!

1975-ben ezen játszották az UEFA-kupa harmadik fordulójának visszavágóit, szám szerint nyolc mérkőzést. Az idő tájt az esetek többségében még érdekelt volt magyar klub is küzdelmekben, 19 esztendővel ezelőtt például a Vasas. Az angyalföldi klub a Népstadionban fogadta a FC Barcelona világsztárokkal teletűzdelt tizenegyét.

Nem sok jóval kecsegtetett a 90 perc, hiszen két héttel korábban a Camp Nouban 3-1-re nyertek a katalánok, de a jónevű ellenfél a hideg ellenére közel 40 000 nézőt csalogatott ki az arénába. Illovszky Rudolf csupán a védelemben változtatott az első mérkőzéshez képest, kimaradt a jobbhátvéd Török Péter és az emberfogó Vidáts Csaba, helyettük Fábián Tibor és Izsó Ignác került a csapata, így a kintinél jóval támadóbb szellemű Mészáros - Fábián, Lakinger, Komjáti, Kántor, Gass, Müller, Zombori, Izsó, Kovács, Várady tizenegy kezdett.

A Barca mesterének, a német Hennes Weisweilernek nem volt oka a változtatásra, eltiltás és sérülés sem nehezítette csapata helyzetét, így az ideálisnak tartott Mora - Tomé, Migueli, Costas, De la Cruz, Neeskens, Rexach, Marcial, Cruyff, Asensi, Fortes együttes kezdett.

A katalánok gólzáporos győzelmeket arattak a sorozat korábbi mérkőzésein, a PAOK Szalonikinek hatot, a Laziónak négyet, de nem veszítették el a góllövőcipőjüket a Vasas után sem, hiszen a Levszki Szófiának mindkét mérkőzésen négy gólt vágtak. Szerencsére a Népstadionban nem csillogtak különösebben a két holland vb-ezüstérmessel megerősített spanyolok, Fortes az első negyedóra végén vezetést szerzett, s nem is változott már az eredmény, így az FC Barcelona 4-1-es összesítéssel jutott tovább.