Gran Tourismo 4 - csak Playstationre

Vágólapra másolva!
A Sony bejelentette a Gran Turismo 4 közelgő bemutatóját. A sorozat negyedik tagja az új járművek és pályák mellett, új játékmóddal is gazdagodott.
Vágólapra másolva!

A Gran Turismo sorozat korábbi tagjainál már megszokott Arcade és Gran Turismo játékmódok mellett, a negyedik részben debütál az úgynevezett B-spec opció. Ezt a minden korábbi játékmódban használható beállítást választva, az autóversenyek hagyományaival szakítva nem mi vezetjük járművünket, hanem átvéve a csapat vezetőjének szerepét, áttételesen irányíthatjuk az autó "AI pilótáját".
B-spec opcióban váltogathatunk a különböző verseny- és egy statikus képernyő között. A versenyképernyőn a pálya széléről, Replay kameraállásból, saját, vagy ellenfeleink szemszögéből kísérhetjük végig a versenyt. A statikus képernyőre váltva informálódhatunk az autók közti távolságról, a gumik állapotáról és itt ösztönözhetjük pilótánkat gyorsabb tempóra. Versenyzőnk vezetési stílusát és kocsink sebességét egy, egytől-ötig terjedő skálán szabályozhatjuk.

Mivel a fejlesztők itt is törekedtek az élethűségre, az "AI pilóta" is hibázik, minél agresszívebben vezet annál többet, hosszú versenyeken pedig a nagy sebesség egyet jelent a gyakori kerékcserével. E mellett egy külön gombbal előzésre is ösztönözhetjük pilótánkat, ez főleg a lassabb kollégák lekörözésénél jöhet jól.

A csapat vezetőjeként mi határozzuk meg, hogy pilótánk mikor álljon ki tankolni és szüksége van-e kerékcserére, vagy nem. A gépi pilóta "fejlődőképes", minél többet versenyzünk vele, annál jobb eredményeket tud elérni a pályán.

Gran Turismo módban az 1000 jármű tárolására alkalmas garázsunkból kiindulva a világ 80 autócégét tömörítő Car's Towns-ban szerezhetjük be legújabb kedvencünket, melyet a Tuner's village-ben izmosíthatunk a legjobb tuningcégek által.

A játék során több, mint 650 autóból válogathatunk, köztük sok egyedi járművel, mint az 1885-ös háromkerekű Chevrolet és több tanulmányautó. A festési variációkat és módosítások is számítva a Gran Turismo 4-ben összesen 6000 autó áll rendelkezésünkre.

A sorozat legfiatalabb tagjának pályáin körbeutazhatjuk az egész világot. Új japán, amerikai és európai versenypályák, nevezetes városi utak, mint Hong Kong, vagy New York, valamint természetes pályák, többek között a Grand Kanyon, és a Svájci Alpok kerültek be a játékba.
A GT sorozat korábbi pályái is visszaköszönnek, de alaposan átdolgozva és finomítva.

A GT 4 másik újdonsága a Photo mode. Ezt használva két lehetőségünk kínálkozik arra, hogy megörökíthessük vezetői képességeinket és autónkat. Photo Drive módban verseny közben fényképezhetünk, valós tecnikákat, mint kontraszt, telítettség, fehéregyensúly beállítás alkalmazva. A Photo Travelt választva a világot körbeutazva exkluzív helyeken fényképezhetjük körbe autónkat.

Extrák:

Új játékmód és irányítási lehetőség
Több mint 650 jármű
Új és "régi" javított pályák
Átdolgozott, "emberibb" mozgású pilóták, a nézők és a tecnikusok

A Gran Turismo 4 2005. februárjától kapható a hazai forgalmazóknál is.