Jövőre erősödhet a tőkebeáramlás

Vágólapra másolva!
Az idén mintegy 3-3,5 milliárd eurónyi külföldi működő tőke telepedett meg Magyarországon, jövőre pedig ennél 20-30 százalékkal is több érkezhet - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az idén - részvény, egyéb tulajdonosi részesedés és újrabefektetés formájában - mintegy 3-3,5 milliárd eurónyi külföldi működő tőke települ meg Magyarországon, jövőre pedig ennél 20-30 százalékkal is többre számít Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékes helyettes államtitkára.

Mint a Világgazdaságnak elmondta: a már sínen lévő szerződésállomány alapján látszik, hogy jövőre legalább 555 milliárd forintnyi befektetést jelenthetnek be a cégek, amelyből 2005-ben várhatóan mintegy 260 milliárd forintnyi realizálódhat.