Vágólapra másolva!
Az olasz kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján három párosításban is az első mérkőzésen előnyt szerző csapat jutott tovább, a Cagliari kiejtette a Laziót, az Atalanta a Juventust, az Udinese pedig a Leccét. A Roma nagyot alkotott, a Farkasok 5-1-re győztek Sienában, ezzel szintén bejutottak a legjobb 8 közé.

A Lazio 2-1-re kapott ki Szardínián, így Antonio Filippini és Rocchi gólja után karnyújtásnyira volt a továbbjutás. Aztán Conti, az egykori Roma-legenda fia betalált a Sasok kapujába, és jöhetett a hosszabbítás, ahol Zola eldöntötte a továbbjutást, mert már nem sikerült újabb két gólt szereznie a fővárosiaknak.

Az Udinese és a Lecce ismét őrült meccset játszott, idén már harmadszor találkoztak, és ezen a három találkozón összesen 23 gól esett. A leccei bajnokin (3-4) és az odavágón (4-5) is az Udinese örülhetett, most azonban úgy nézett ki, hogy a déliek mennek tovább, mivel a 88. percben még 4-1-re vezettek. Di Michele és Iaquinta azonban máshogy gondolta, és négy perc alatt visszahozták a meccset.

A Roma ötöt rúgott Sienában, ám mégsem volt minden móka és kacagás, a második római gól után a fővárosi drukkerek füstbombákat dobtak a pályára, és a bíró az öltözőbe küldte a csapatokat, így egy órán át állt a játék. A római fanatikusok Tottira sem voltak tekintettel, a Roma kapitánya hiába ment ki csitítani a szurkolókat, azok lehurrogták és megdobálták az irányítót, aki az eset után úgy nyilatkozott, hogy ez egy fájó seb, ami nehezen gyógyul.

Az Atalanta Andrea Lazzarinak köszönheti elsősorban, hogy elbúcsúztatta a Juventust, a 20 éves támadó duplázott az odavágón, majd a Delle Alpiban még erre is rátett egy lapáttal, és háromszor csengetett a Zebráknak. A Juve-drukkerek számára egyetlen pozitívuma lehetett a találkozónak: David Trezeguet góllal tért vissza vállműtétje után.

Olasz kupa, nyolcaddöntő, visszavágók:
Udinese - Lecce 3-4 (1-1)
gól:
Di Michele (7., 92.), Iaquinta (88.), illetve Vucinic (39., 84.), Bjelanovic (46.), Konan (82.)
továbbjutott: az Udinese 8-8-cal, idegenben rúgott góllal.

Lazio - Cagliari 3-2 (1-0, 2-1, 2-2, 3-2) - hosszabbítás után
gól:
A. Filippini (10.), Rocchi (64., 119.), illetve Conti (81.), Zola (102.)
tj: Cagliari 4-4-gyel, idegenben rúgott góllal

Siena - AS Roma 1-5 (1-2)
gól: Maccarone (44. 11-esből), illetve Dellasz (12.), Totti (35.), Cassano (47.), Montella (49.), Corvia (65.)
piros lap: Cirillo (69., Siena)
tj: az AS Roma, 6-3-as összesítéssel

Juventus - Atalanta 3-3 (2-2)
gól:
Natali (4., öngól), Zalayeta (33.), Trezeguet (79.), illetve Lazzari (10., 43., 91.)
piros lap: Tacchinardi (78., Juventus)
tj: az Atalanta, 5-3-as összesítéssel

a negyeddöntő párosítása:
Cagliari - Sampdoria
Internazionale - Atalanta
Roma - Fiorentina
Udinese - Milan

Az első mérkőzéseket január 26-án, a visszavágókat március 2-án rendezik.