Vágólapra másolva!
Játékszoftvert használ önmaga elrejtéséhez a hálózati megoldásokon keresztül terjedő, Cellery nevű  számítógépes féreg: a károkozót készítője a népszerű orosz videojátékba, a Tetrisbe rejtette.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A napokban felfedezett, Windows operációs rendszert futtató gépeket támadó Cellery féreg hálózati megosztásokon keresztül képes terjeszteni magát. Ennek során a kártékony kódot tartalmazó állományt másolja át az elérhető hálózati meghajtókra format32.exe néven.

A fájl megnyitását követően egy "Chancellery" szót tartalmazó üzenetet jelenik meg, majd egy Tetris játék indul el, melynek futása alatt a károkozó még háttérzenét is szolgáltat egy MIDI fájlból. A játékprogram futása mellett ugyanakkor a károkozó folyamatosan keres olyan, az adott helyi hálózatra csatlakozó PC-ket, amelyekre szintén felmásolhatja magát. Vírusvédelmi szoftvereket fejlesztő cégek közlése szerint a Cellery egyelőre kis számú számítógépet fertőzött meg, arról azonban egyelőre nem áll rendelkezésre információ, hogy rendelkezik-e a fertőzött PC-k működését károsító rutinnal.

A Cellery természetesen nem az első olyan számítógépes vírus, amely játékprogramnak álcázva kísérli meg átejteni a gyanútlan felhasználókat. A korábban megjelent Bibrog féreg lövöldözős játékprogramot tartalmazott, míg a Gigabyte álnevű belga női vírusíró által készített Coconut féreg egy olyan programot tartalmazott, melyben biztonsági szakértők képeit lehetett kókuszdiókkal dobálni.