Jóbarátok-Phoebe visszatér a képernyőre

Vágólapra másolva!
A Lisa Kudrow által megszemélyesített, sokak által kedvelt Phoebe nem volt egy aggódós típus, lazán vette az életet. Új karaktere ennek pont ellenkezője lesz.
Vágólapra másolva!

A tévétörténet egyik legsikeresebb sorozatában, a Jóbarátok-ban alakította Lisa Kudrow a kissé buggyant, kelekótya, Phoebet. Az HBO-n vetítésre kerülő The Comeback című szituációs komédiában újra felbukkan a színésznő, ám ezúttal már nem egy laza, szétszórt nőt alakít: Valerie Cherish egy sokkal komolyabb, mélyebb, elgondolkodóbb, aggódós karakter - írja a newsday.com. A júniusban kezdődő sorozatban a főhősnő egy korábbi, B-kategóriás sorozatszereplő bőrébe bújik, aki kétségbeesve próbál megkapaszkodni a média világában, igyekszik újra ismertté és elismertté tenni magát.

A sztori szerint tíz évvel televíziós karrierjének csúcspontja után Valerie kap egy új lehetőséget, és engedi, hogy kamerák kövessék a hét minden napján, napi huszonnégy órában. A "követős reality" miatt szenvedő szereplő vicces helyzetekbe sodródik majd. "Reméljük, hogy a nézők majd rokonszenveznek vele - habár néha épp ő maga a saját legnagyobb ellensége" - közölték a produkció részéről.

Kudrow szerint sikeres lesz az új sorozat: "Ez olyan valami, ami engem megnevettetett. Ha benne vagy ebben az iparágban, akkor találkozol ilyen emberekkel" - közölte a színésznő.