Féltékenységből elkövetett karaktertörlés

Vágólapra másolva!
Szerelmi bosszú miatt hallgatott ki a takaokai rendőrség egy helyi hölgyet. A bosszúszomjas teremtés ugyanis volt barátja kódját használva belépett a népszerű online szerepjátékba, a Lineage-ba, és törölte a csalfának vélt barát karakterét, tárgyakkal, statisztikákkal együtt.
Vágólapra másolva!

Egy takaokai japán hölgy érdekes bűntettet követett el a minap. Az érintett utdta nélkül volt kedvese kódját használva fellépett a Lineage szerverére, és törölte annak karakterét, minden tárggyal és adattal együtt - írja a Mainichi Daily News. Amikor a sértett által értesített rendőrség megkérdezte, hogy mi vitte rá eme tettre, a harmincas éveiben járó hölgy így felelt: "Bosszúból tettem, amiért szakított velem". A volt pár egyébként 2003 őszén ismerkedett meg, éppen az említett internetes játékon keresztül. Bár az adatvesztéssel konkrét anyagi kár nem keletkezett, az úriembert mégis igen kényesen érintette az ügy, hiszen minden bizonnyal több száz órányi játékidejébe tellett, míg a kellő szintre fejlesztette karakterét, amitől volt barátnője egy pár kattintással megszabadította. Tanulságul szolgál, hogy még a legközelebbi ismerőseinknek se adjuk meg a kódjainkat. Mivel a belépés érvényes kóddal történt, a játék üzemeltetésért felelős NCsoft semminemű felelősséget nem vállal az esettel kapcsolatban.