Vágólapra másolva!
Elterjedt a hír, miszerint Jagodics Zoltán, a Haladás, az FTC és a Pápa egykori labdarúgója a Maldív-szigetekre, a Kiss László edzette Valencia együtteséhez szerződik, ezzel szemben a 35 éves játékos érdeklődésünkre elmondta, éppen a hét végén mutatkozott be új osztrák együttesében. Jagodics jelezte, Pápáról békében vált el, és a burgenlandi klubban tervezi befejezni pályafutását.

- Mire véli, hogy hírbe hozták a Maldív szerződéssel? - kérdeztük Jagodicsot.
- Fogalmam sincs, magam is meglepődtem, amikor egy ismerősöm azzal hívott fel, hogy milyen jó lesz találkozni a Maldív-szigeteken, mivel ők is oda mennek majd nyaralni. Az illetőnek is azt válaszoltam, hogy nekem eszem ágában sem volt oda igazolni, ami talán csak azért merülhetett fel, mert Kiss Lászlóval annak idején, amikor a Fradi pályaedzője volt, kifejezetten jó viszonyban voltam.

- Az osztrák szerződése már végleges?
- Olyannyira, hogy edzőmeccsen, szombaton bemutatkoztam új csapatomban, az osztrák negyedosztályban szereplő Oberpettersdorfban és ott is akarom befejezni a karrieremet. Színes és kerek pályafutást tudhatok magam mögött, nyáron azonban már harminchat éves leszek, így illik elgondolkodni a búcsún. Jelenlegi csapatomban még legalább két évet szeretnék játszani.

- Pápáról milyen körülmények között jött el?
- Békében váltunk el, igaz, úgy érzem, ősszel többet tudtam volna segíteni a csapatnak, erőlködni viszont nem akartam. Ezek után legalább tiszta lelkiismerettel köszöntem el, és szurkolok a csapatnak, hogy tavasszal úgy szerepeljen, ahogy az őszi szezon elején.

Bánki József