Vágólapra másolva!
Nyert a szerb-montenegrói Buducnoct Podgorica otthonában, s az utolsó két forduló eredményétől függetlenül bejutott a nőikézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a Dunaferr csapata.

A csoport, 4. forduló:
Buducnost Monet (szerb-montenegrói) - Dunaferr 16-18 (10-12)

A találkozót eredetileg január 22-ére írták ki, de Kulcsár Anita január 19-i tragédiája miatt mostanra halasztották. Csupán 10 Celsius-fok volt a teremben, amikor megkezdődött az összecsapás, s a hideg miatt több sérülés is történt az első félidőben.

Nagy Ivett rögtön az elején kidőlt a sorból - az első jelentések szerint keresztszalag-szakadást szenvedett - s helyén a fiatal Vincze játszott. Jobban kezdett a Dunaferr, majd a több kisebb-nagyobb sérülés miatt megtört a lendület, de a hazaiak így sem tudtak fordítani.

A játékrész derekán 7 percig nem esett gól. Később a dunaújvárosiak 12-8-ra elhúztak, de a szünet előtti hajrá a Buducnostnak sikerült jobban. Gólcsenddel indult a második félidő, majd utána őrült rohanásba kezdtek a hazaiak. Lassan felzárkóztak és 15-15-nél utolérték a riválist.

Mindkét gárda szenzációsan védekezett, s közben a kapusok is sziporkáztak. A Buducnost erejét azonban felőrölte a nagy iram, fokozatosan elfáradt, s a végjátékot a Dunaferr bírta jobban.

A sikerrel a dunaújvárosiak bejutottak a legjobb nyolc közé. A Dunaferr szombaton 16.45-kor fogadja a dán Ikast Bordingot, amely január 9-én 28-27-re legyőzte. Egy ennél jobb eredmény - a végső, azonos pontszám esetén - csoportelsőséget jelentene a magyar bajnoknak.

Az A csoport állása:
1. Ikast Bording (dán) 8 pont, 2. Dunaferr 6, 3. Astroc Sagunto (spanyol) 2, 4. Buducnost Monet 0

A BL négy kvartettjéből az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe, a harmadikok átkerülnek a KEK negyeddöntős mezőnyébe.