Románia várja a forró tőkét

Vágólapra másolva!
Románia júniustól lehetővé teszi, hogy a külföldi befektetők lejben nyissanak betéteket és fektessék be pénzüket a kormány és a Nemzetközi Valutaalap megállapodása értelmében. A döntés nyomán vélhetően elkezd áramlani a forró tőke az Unióhoz rövidesen csatlakozó országba.
Vágólapra másolva!

A román kormány azt is vállalta, hogy a költségvetés bruttó hazai termékhez viszonyított tavalyi, 1,2 százalékos hiányát 0,4-0,5 százalékponttal mérsékli az idén. Megállapodás született arról is, hogy a kamatadót a jelenlegi 1-ről 10 százalékra emelik.