Vágólapra másolva!
A skót Franz Ferdinand két díjat is nyert tegnap este a Brit Awards ünnepségén - ami nekik különös fontossággal bírhat, ugyanis a britek számára ez az elismerés egyenértékű a Grammyvel. Ünnepelt még - többek közt - Joss Stone, Gwen Stefani és a Scissors Sisters.
Vágólapra másolva!

A Franz Ferdinand sikere talán nem is volt meglepő, bár a glasgow-i kvartett csak tavaly robbant be a köztudatba, a zenekar nevét viselő albummal - és egyesek szerint a korai Talking Headset idéző muzsikával. Tegnap a legjobb brit együttes és a legjobb rockbanda címét is elhódították. Náluk is többet nyert a Scissors Sisters: a legjobb nemzetközi együttes, a legjobb nemzetközi nagylemez és a legjobb új előadó kategóriájában arattak.

A McFly nevű formáció lett a legjobb popzenekar, Joss Stone pedig a legjobb brit női előadó. "Én azt sem tudom, mit kell tenni ilyenkor. Köszi nektek, srácok, hogy rám szavaztatok. Azt hiszem, hogy kicsit rosszul vagyok most" - magyarázta a soulban nagy énekesnő kissé zavarodottan, aki láthatóan nemigen készült frappáns és hatásos beszéddel.

A legjobb férfi szólóelőadó díját Mike Skinner - azaz The Streets - kapta, míg a legjobb brit nagylemez és a legjobb brit új előadó díja a Keane rockereihez vándorolt. A Muse-nak adták át a legjobb brit élő előadásért járó elismerést, a legjobb kislemez pedig a Your Game lett, ami Will Youngnak okozott igazán örömteli perceket - ő mellesleg a brit Megasztár, a Pop Idol sorozat helyi győztese.

A nőknél is nagy közdelem volt, Gwen Stefani a legjobb nemzetközi női előadók közt utasította maga mögé Kylie Minogue-ot, Kelist, Anastasiát és Alicia Keyst. Igen udvarias volt a művésznő, hiszen a sok köszönet mellett megjegyezte, hogy őt "egész élete során inspirálták a brit zenék".

Forrás: MTI
A skót Franz Ferdinand érkezik az ünnepségre

Eminem bizonyult a legjobb nemzetközi férfi szólóelőadónak, ő személyesen nem jelent meg, de egy videoüzenetet azért küldött. Bob Geldof a több évtizedes zenei szolgálataiért kapott külön elismerést - a zsűri valószínűleg nem a The Boomtown Rats formációra gondolt, hanem sokkal inkább a Band Aid és a Live Aid körüli szorgos tevékenységére.

Szintén különleges díjat vihetett haza Robbie Williams, akinek az Angels című számát a 25. Brit Awards alkalmával az elmúlt 25 év legjobb brit dalának választottak.

A győzteseket egy ezernél is több személyből álló szakmai "zsűri" választotta meg, akik közt éppúgy voltak lemezcégek képviselői, mint zenei szaklapok újságírói, producerek, dj-k vagy koncertszervezők.