Növelték a lemezeladásokat a Grammy-díjak

Vágólapra másolva!
A február 13-i gálán kiosztott Grammy-díjak kivétel nélkül jótékony hatással voltak a díjazottak, illetve a díjkiosztón fellépő előadók lemezeladási adataira. A legnagyobb győztes a tavaly elhunyt Ray Charles lett, akinek a halála után megjelent, duetteket tartalmazó lemeze 14 helyet előre lépve a héten vezeti a Billboard albumlistáját.
Vágólapra másolva!

Az e-heti amerikai lemezeladási listák egyértelműen a Grammy-díjkiosztó hatását tükrözik. A popzene Oscarjának is tartott esemény jelentősége sokak szerint főként abban áll, hogy publicitást biztosít számos előadónak, és ez a lemezeladásokban is megmutatkozik.

A tavaly júniusban, hetvenhárom éves korában elhunyt Ray Charles duettjeit tartalmazó Genius Love Company már a soul-legenda halála után jelent meg. A lemezt nyolc Grammy-díjjal jutalmazták (többek között az év albumának is választották), és a díjkiosztót követő héten 224 ezer példány kelt el belőle az Egyesült Államokban. Ennek következtében az album hat hónappal megjelenése után a Billboard kétszázas lemezeladási listája élére ugrott, míg egy héttel korábban csak a 15. helyen állt.

Nem panaszkodhat a Grammy-gála többi főszereplője sem. A három díjjal hazatérő R&B sztár, Usher Confessions című lemezéből 110 ezret adtak el, melynek köszönhetően a tizedikről a Billboard lista ötödik helyére ugrott fel. A másik, ugyancsak három díjat bezsebelő R&B üdvöske, Alicia Keys Diary című lemeze több mint egy évvel a megjelenése után, 31 helyet előrelépve került vissza a Top 20-ba - a héten eladott 74 ezer albumnak köszönhetően.

A Maroon 5-ot nemcsak a legjobb új előadónak választották, de a Grammy-gála nyitódalát is ők játszották. E két tény 78 ezer eladott lemezt eredményezett számukra, no meg a visszakerülést a Top 10-be. Ugyan díjat végül is nem kapott, a gálán szintén élőben fellépő Las Vegas-i The Killers Hot Fuss című debütlemezéhez is 64 ezren kaptak kedvet. Ha nem is ilyen mértékben, de profitált a gálából a U2, az év raplemezét elkészítő Kanye West és a gála háziasszonya, Queen Latifah is.