Ősszel érkezhet az AMD kétmagos processzora

Vágólapra másolva!
Az Advamced Micro Devices (AMD) bejelentése szerint a társaság új,  két processzormagot tartalmazó, 64 bites Athlon 64 processzora az év második felétől lesz megvásárolható.
Vágólapra másolva!

Az AMD sunnyvale-i központjában csütörtökön mutatta be elsőként a Dual-Core Athlon 64 lapkát. Az új processzor legfőbb újdonsága, hogy a manapság szokványos egy helyett két processzormagot tartalmaz. Bár az új lapka teljesítménye gyakorlatilag két processzoréval ér fel, az AMD közlése szerint nem ez a chip lesz a gyártó leggyorsabb lapkája, a legnagyobb teljesítményt továbbra is a már kapható Athlon 64 FX processzorok nyújtják majd.

A gyártó a kétmagos processzorokat elsősorban olyan felhasználóknak kínálják, akik multimédiás alkalmazásokat, vagy gyakran futtatnak egyidejűleg számos alkalmazást. A játékmániákus PC-tulajdonosoknak az AMD továbbra is az Athlon FX lapkákat ajánlja, ebben a kategóriában ugyanis ez a processzor nagyobb teljesítményre képes kétmagos társánál.Az AMD tájékoztatása szerint a többmagos technológiát az asztali PC-k mellett az idei év során kiterjeszti majd a szerverekbe, munkaállomásokba szánt komputerekre, valamint a noteszgépeben használatos processzoraira is.

A rivális Intel szintén tervezi többmagos processzorok piacra dobását asztali PC-kbe szánt termékeinél: a cég bejelentése szerint a technológia elsőként a Pentium 4 Extreme Edition processzoraiban lesz elérhető, 2006-ra azonban már a cég lapkáinak 70 százalékában alkalmazni fogják.