Új tájékozodó szoftverek

Vágólapra másolva!
Egyre megszokottabbá válik, hogy valahonnan valahova menet segítőkész szoftver gyártja le helyettünk az útvonalat. Általában iránypontok nélkül teszi. Az MIT-n viszont az azonosító, tájékozódásunkat nagyban segítő pontokat az útirányba integráló programon dolgoznak. A szoftver gyakorlati alkalmazása két-öt éven belül várható.
Vágólapra másolva!

Az iránypontok az útirányok gyakorlatilag nélkülözhetetlen komponensei. Meghatározzák az adott helyet, biztosítanak arról, hogy nem tévedtünk el, hogy mehetünk egyenesen tovább, hogy nem fordultunk balra jobb helyett, stb.

Intelligens útvonal-tervezés

A Location Awareness Information Representation (LAIR) szoftver pontosan ábrázolja, hol vagyunk, mihez közelítünk, s mit tegyünk ahhoz, hogy a szóban forgó közeli ponthoz érjünk. "Az útirányok hasonlóak azokhoz, amelyeket mi is kijelölnénk" - magyarázza a projektben résztvevő Gary Wai Keung Look. "Iránypontokat használ a jobbra/balra fordulást szolgáló helyek azonosításához." Az intelligens úttervezés különböző típusaira alkalmazható listát készít a közeli helyekről, lemodellezi az adott tér és rendeltetése közti kapcsolatokat, ráadásul (mindenek felett) igyekszik megakadályozni, hogy eltévedjünk. A fejlesztéseket a Számítástudományi és Mesterséges Intelligencia Laboratóriumhoz tartozó Ágensalapú Intelligens Reaktív Környezetek (Agent-based Intelligent Reactive Environments, AIRE) Kutatócsoport tagjai végzik.

Gyalogjáratok

A LAIR-t az egyetem új számítástudományi épületében, a Stata Centerben tesztelték. Gyalogosok számára kellett kijelölnie az épületen belül, hogy merre menjenek. Irányait a helyszínekre, azok funkcionális leírására, valamint az utakra vonatkozó információt tartalmazó adatbázisból generálta. A teszt során (is) kiderült, hogy a gyalogos-irányok bizonyos tulajdonságokkal bírnak. Nem használtak sem mért távolságokat, sem iránytűt, utasításaikat nem korlátozták a "menjen oda", "forduljon balra" jellegű kifejezésekre. Ellenőrző jellegű, a távolságokra vagy a kereszteződésekre vonatkozó adatokat leíró iránypontokat vezettek be.

Forrás: Agent Portal

A rendszer előbb grafikus térképet, majd a térkép alapján írott útvonalakat generált. Utóbbiakhoz az út szegmenseit reprezentáló állomáspontokat rendezte sorozattá. Tudta, hogy két út akkor keresztezi egymást, amikor ugyanaz az állomáspont két sorozatba is beletartozik. Ezekben az esetekben nemcsak azt határozta meg, hogy valamely irányba el kell fordulni, hanem magát az irányt is. Az irányváltoztatást két szabállyal írta le: a "forduljon jobbra a csarnok végén", illetve "forduljon balra, mihelyst az előszobába ért" kifejezéseket használta. Az irányjelzők "látni fogja ezt és ezt" jellegű mondatokat generáltak, miközben a rendszer - leírva, mi (például egy előadóterem) található azon túl - azt szintén meghatározta, mikor kell átmenni egy ajtón.

Nem tévedünk el

A LAIR különböző kategóriákra osztja a helyeket: szobákra, épületekre, szomszédságokra, városokra, (az Egyesült Államokon belüli) államokra, régiókra, országokra. (Természetesen az utak szintén csoportokra, alcsoportokra oszthatók.)

A helyek hat tulajdonsággal rendelkeznek, és magától értetődően van nevük. Az "on" azoknak az utaknak a listája, amelyeken megtalálható az adott hely. A csillag az útkereszteződések geometriai leírása. A "view" a látótávolságon belüli terekre vonatkozik. Azt is megtudjuk, hogy a kiválasztott hely mely nagyobb egységekhez tartozik (contained). A működés pedig azt írja le, mire és hogyan használható. (Az útirányokat szintén - az utasítások számán alapuló - csoportokba rendezi.)

Forrás: Agent Portal

A LAIR-hez kézi-számítógépeken futtatható (a Globális Helymeghatározó Rendszerhez hasonló) interaktív szimulátort fejlesztettek. Arra használhatjuk, hogy a lokalizációra vonatkozó kérdéseket tegyünk fel: "hol vagyok?", "honnan tudom, hogy ez a jó irány?", "X hely valóban Y mellett található?", és így tovább.

A szoftver gyakorlati alkalmazása két-öt éven belül várható - nyilatkozta Look. Akad még rajta finomítanivaló: jobban meg kell értenie a környezet alapján hozott döntéseket, illetve épületekről készült rajzokból kiindulva kellene meghatároznia helyeket, útirányokat.

Forrás: Agent Portal