Vágólapra másolva!
Cristiano da Matta bírálta korábbi csapatát, a Forma-1-es Toyota istállót. A brazil versenyző "kissé elavultnak" titulálta a japán gyár versenyautóit.

"Én a saját érdemeimnek, az eredményeinek köszönhettem azt, hogy helyet kaptam a Toyotánál. Nem úgy mint mások, akik megvásárolták maguknak a pilótaülést. Mindig őszintén megmondtam, hogy mi a kocsi hibája, hol vannak a gyenge pontjai, s azt is, hogy kissé elavult. Természetesen ez sok embernek nem tetszett a csapatnál" - fogalmazott a brazil versenyző, aki távozása után jelenleg a Champ Car World sorozatban indul.

Tavaly a Toyota csapatversenyben a kilencedik lett, a pilóták között a francia Olivier Panis a 14., míg Cristiano da Matta a 17. helyen zárt. Helyükre idén a német Ralf Schumacher és az olasz Jarno Trulli került.