Vágólapra másolva!
A vártnál szerényebb melbourne-i eredmények után a McLaren-Mercedes versenyzői javítani akarnak az 56. Forma-1-es világbajnokság második futamán, a sepangi Malajziai Nagydíjon.

A Williams-BMW-től érkezett Juan Pablo Montoya 6., míg Kimi Räikkönen 8. volt Ausztráliában, pedig a szezon előtti tesztek alapján jobb nyitányra számítottak. "Remélem, hogy ezúttal már harcban leszek a dobogóért" - ismertette röviden elvárásait a kolumbiai pilóta.

Montoya hozzátette: rendkívül nagy hangsúlyt helyezett a fizikai felkészülésre, mert Sepangban hatalmas időjárás-ingadozás lehet, minden eshetőségre számítania kell. "A pilótafülkében akár 50 fok is lehet, s a futam ideje alatt négy liter folyadékot veszítünk. Ezt is figyelembe kell vennünk, így felkészülésem hajráját Szingapúrban töltöttem, hogy megszokjam a körülményeket. Amúgy a kedvenceim közé tartozik a sepangi pálya, élvezet rajta a versenyzés, s a közönség mindig érdekes futamokat láthat. Izgalmas a vonalvezetése, az ötödik és a hatodik kanyar hatalmas kihívást jelent számunkra, s a megfelelő versenybeállítás megtalálása sem egyszerű." Montoya még egyszer sem győzött Sepangban: 2002-ben és 2004-ben második volt.

Csapattársa, Kimi Räikkönen 2003-ban éppen Malajziában aratatta pályafutása első F1-es győzelmét, vagyis szép emlékek fűzik a pályához. "Egyértelmű a célom, jobban akarok szerepelni, mint Ausztráliában" - szögezte le a finn versenyző. Räikkönen úgy véli, hogy a sepangi aszfaltcsík rendkívül technikás, így mindenre kiterjedően kell megtalálni az autó beállítását. "Ráadásul fizikailag is megterhelő a pálya" - jegyezte meg a wokingi istálló klasszisa.