Draskovics: Tűzzel-vassal tartani kell a hiányt

Vágólapra másolva!
Draskovics Tibor szerint nem igaz az, hogy a kormány többet költhet 2005-2006-ban a stabilitási paktum reformja kapcsán, a 2005-ös, uniós normák szerinti 3,6 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitet tűzzel-vassal tartani kell. A pénzügyminiszter szerint az EU stabilitási paktumának reformja Magyarország számára biztonságosabbá teszi az euró bevezetését, a módosítás valódi hatása 2007-2008, illetve 2009-ben valósul meg.
Vágólapra másolva!

Draskovics Tibor szerint az unió stabilitási paktumának változtatása azt mutatja, hogy az immár 25 tagúra bővült EU a pénzügyi stabilitást olyan peremfeltételnek tekinti, amely nélkül nem lehet megalapozott a gazdasági fejlődés. A stabilitási szerződés más feltételek között született, most az EU a hangsúlyt a versenyképesség erősítésére helyezte át, de továbbra is alapvető peremfeltétel maradt a pénzügyi stabilitás biztosítása, mondta. Brüsszelben ugyan kompromisszumos megoldásról döntöttek, de ennek eredményeként kedvező Magyarország számára az, hogy az államháztartási hiány megítélésénél a nyugdíjreform költségvetési hatását is figyelembe veszik, bár az eredeti magyar állásponttól eltérően, degresszív módon, azaz az évek előrehaladtával egyre csökkenő mértékben, tette hozzá Draskovics Tibor.

Csak az Eurostat közölt jó számokat

Draskovics Tibor szerint csak azok a számok jók, melyeket az Eurostat közölt, aki mást hangoztat, nem mond igazat. Az is világosan látszik, hogy a GDP-hez viszonyított államadósság tekintetében a trend változni fog, és ettől kezdve mérséklődni fog a GDP-hez mérten az államadósság aránya, mondta Draskovics Tibor.

A pénzügyminiszter a küszöbön álló adóreform kapcsán elmondta: egyszerre két követelménynek kell megfelelni, egyrészt a konvergencia-programban vállaltakat teljesíteni kell, másrészt az ország versenyképességét az adóeszközökkel is javítani kell. A pénzügyminiszter szerint át lehet terelni úgy az adókat, hogy kedvezőbb elvonási struktúra alakuljon ki, például az iparűzési adót is ki lehetne váltani egy másfajta adózási típussal. Az áfa-terheknél is figyelembe kell venni majd azt, hogy most sokkal előnyösebb külföldről behozni valamilyen árut, szolgáltatást a hazai forgalomba, hisz míg a magyarországi vételnél azonnal ki kell fizetni az áfát, addig az uniós beszerzésnél hónapokkal később kell rendezni az áfa-tartozást, tette hozzá.