A szakma sem barátságos a Microsofttal

Vágólapra másolva!
Noha a Microsoft az ellene folyó uniós per során azt állította, hogy a szakma ellenzi az EU-Bizottság döntését, erre most többen is rácáfoltak: öt iparági vállalat is csatlakozna a szoftveróriás elleni eljáráshoz.
Vágólapra másolva!

A Nokia, Oracle, IBM, Red Hat és RealNetworks cégek által létrehozott ECIS lobbycsoport is csatlakozna az EU-Bizottsághoz az Európai Bíróság előtt folyó perben. Az öt iparági vállalat lépésével demonstrálja, hogy a szakma is támogatja a monopolhelyzetével oly szívesen visszaélő Microsoft megrendszabályozását. A Microsoft korábban azt állította, hogy a szakma sem támogatja a bíróság döntését, melyben kötelezték a vállalatot, hogy dobjon piacra egy Media Player szoftver nélküli Windowst.

Az ECIS ügyvédje szókimondó nyilatkozatban vágott vissza a Microsoftnak. Thomas Vinje szerint a perhez való csatlakozás szándéka cáfolja a Microsoft állítását, amely szerint a szakma ellenzi Brüsszel döntését. "A Microsoft, miután megvásárolta a Bizottság számos támogatóját, azt állítja, hogy az ügy nem rendelkezik szakmai támogatással" - jelentette ki. "Úgy gondolom lépésünk ékes bizonyítéka az ellenkezőjének."

Tavaly Brüsszel vétkesnek találta a Microsoftot monopólium közeli állapotok kialakításában és közel 500 millió eurós (123 milliárd forintos) bírság megfizetésére, valamint üzleti gyakorlatának megváltoztatására kötelezte. A Microsoft elhalasztatta volna a bíróság ítéletének végrehajtását, ám kudarcba fúlt ezirányú kísérlete: a rendelet értelmében piacra kell dobnia a Windows operációs rendszer egy Windows Media Player szoftver nélküli változatát is, valamint meg kell osztania bizonyos forráskódokat riválisaival. A Microsoft eleget tett a döntésnek, de fellebbezést nyújtott be ellene.