Kevesebb sört ittak a magyarok

Vágólapra másolva!
Mintegy 8,6 százalékkal csökkent tavaly a Magyar Sörgyártók Országos Szövetségéhez tartozó társaságok értékesítése, főként a kedvezőtlen nyári időjárás miatt, közölték a Borsodi Sörgyár háttérbeszélgetésén.
Vágólapra másolva!

A Borsodi Sörgyár árbevétele 5 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest, a társaság szerint elsősorban az olcsó import termékek megjelenésének köszönhetően, áll a társaság közleményében.

A Borsodi Rt. nettó árbevétele 39,7 milliárd forintot tett ki tavaly: az árbevétel mérséklődését Bognár Gyula, a cég elnök-vezérigazgatója az olcsó import termékek megjelenésével magyarázta. A Borsodi a múlt évben 2,268 millió hektoliter sört értékesített.

A magyar sörfogyasztás tavaly mintegy 6,8 millió hektolitert tett ki, ami 6 százalékos csökkenés az előző évhez képest.