Robot (űr)repülőgép

Vágólapra másolva!
A kaliforniai Vandenberg légibázisról április 15-én útjára indítják az első olyan űrjárművet, amely autonóm manőverezésre képes. Az eredetileg hat hónappal ezelőttre tervezett startot a NASA a 110 millió dolláros összköltségvetésű DART (Demonstration of Autonomous Rendezvous Technology) program keretében hajtja végre.
Vágólapra másolva!

Az űrkutatás egyik legnagyobb kihívását a mai napig az jelenti, hogy két járművet, melyekre a földfelszínen megszokottól lényegesen eltérő erők hatnak, hogyan lehet úgy navigálni, hogy találkozzanak, de ne tegyenek kárt egymásban.

A DART programban olyan szenzoros érzékelési és kiértékelési rendszert fejlesztettek ki, mely teljesen önállóan, a földi személyzet bármiféle beavatkozása nélkül képes észlelni a másik objektum pontos helyét, és meghozni azokat a navigációs döntéseket, melyekkel a megfelelő relatív pozícióba tudja juttatni az űrhajót.