Jackóra még a nagymama is haragszik

Vágólapra másolva!
Michael Jackson az egész világot becsapta - állítja a popsztárt többek között szexuális zaklatással is vádoló Gavin Arvizo édesanyja, akit több napon keresztül hallgatott meg a bíróság, miközben lassan elfogynak a vád tanúi.
Vágólapra másolva!

A Santa Maria-i bíróság öt tárgyalási napon keresztül hallgatta meg Janet Arvizo tanúvallomását, illetve az ügyvédek kérdéseire adott válaszait. A dühös anya azzal vádolta meg a szupersztárt, hogy 2003-ban elrabolta őt és a családját, és elmondása szerint Jackson "egyáltalán nem azzal foglalkozott, mit tehet a gyerekekért, csak az érdekelte, mi tehet meg a gyerekekkel", majd egyenesen Michael Jacksonra nézve az esküdtek előtt kijelentette: "Sikerült becsapnia az egész világot. A mostani ügy miatt végre megtudják, kicsoda ő is valójában."

Az asszony szóváltásba is keveredett a tárgyaláson Jacko védőügyvédjével, Thomas Mesereau-val annak kapcsán, hogy elmondása szerint a popsztár és emberei szabályosan fogva tartották a családot a Neverland Ranchen, és ezzel vették rá őket arra, hogy elismerően nyilatkozzanak Jacksonról egy dokumentumfilmben.

A BBC tudósítója szerint Janet Arvizót a bírónak többször is figyelmeztetnie kellett, hogy inkább a kérdésekre koncentráljon a bírósághoz intézett beszédek helyett, és úgy tűnt, hogy az kifejezetten az esküdtszéket szeretné befolyásolni.

A tanú kikérdezésekor Mesereau arra is utalt, hogy az asszony saját plasztikai műtétjére költötte többek között azt a pénzt, amit rákbeteg fia kezelésére kapott adományként, ám ezt Mrs. Arvizo tagadta.

Tegnap hallgatta meg a bíróság Gavin Arvizo nagyanyját is, aki szerint unokájára rossz hatással volt a Jacksonnál eltöltött idő. Amikor ugyanis Gavin és két testvére három hét után visszatértek Jacko-birtokáról, teljesen megváltoztak, és vele is másképpen beszéltek.

Ezzel a vád képviselői úgy tűnik, kiterítették az utolsó kártyáikat is, jövő héten ugyanis már a védelem által meghallgatni kívánt tanúké lesz a főszerep. Várhatóan igazi hírességek tanúskodnak majd Jacko mellett, így többek között Liza Minnelli, Liz Taylor, Stevie Wonder és Diana Ross is beszélnek majd Jackson ártatlanságáról és a gyerekek iránt érzett igazi szeretetéről.

A P E R :

2005. április 8. Orális szex a zuhanyzóban
Jackson orális szexet létesített egy fiúval, mondta a Neverland Ranch volt biztonsági őre. Az ügyvédek szerint egy elégedetlen alkalmazott bosszújáról van szó. Tovább!

Fotó: EPA
Fotó: EPA

2005. április 5. Újabb kényes tanúvallomás
A popsztár volt takarítónőjének fia, Jason Francia könnyek között mesélt arról, hogyan zaklatta őt még kisgyerek korában a popsztár. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. március 25. Ujjlenyomatok Jacko szexújságjain
A Jackót szexuális zaklatással vádoló Gavin Arvizo öccsének ujjlenyomatait azonosították a sztár otthonában talált szexújságon. Tovább!

2005. március 18. Részegen randalírozó gyerekek Jackónál
A bíróság a popsztár volt házvezetőnőjét hallgatta meg, aki szerint a Jackóval barátkozó gyerekek felügyelet nélkül vadulhattak. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. március 11. A pizsamás Jacko késett a tárgyalásról
A bíró már azt is kilátásba helyezte, hogy körözést ad ki a szupersztár ellen, amikor Jacko végül megjelent, hogy meghallgassa vádlója vallomását. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. március 8. Szaftos részletek
Ezúttal a bíróság a Jackót vádoló fiú öccsét hallgatta meg, aki a perben először beszélt az énekes által állítólagosan elkövetett szexuális zaklatás részleteiről. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. március 4. Az elrejtett borospince
A héten már tanúkat hallgatott meg a bíróság Michael Jackson perében, így a popsztárt szexuális zaklatással vádló kisfiú nővérét is. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 24. Megvannak a Jackson-per tanúi
A várakozással ellentétben hamar kijelölték a tizenkét esküdtet Michael Jackson perében. A nyolc nőt és négy férfit 243 jelölt közül választották ki öt nap alatt. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 15. Hírességek a popsztár mellett
A védelem tanúinak a listáján olyan hírességek szerepelnek, mint Diana Ross, Elizabeth Taylor vagy Stevie Wonder - ők pedig nem fognak rosszat mondani róla. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 14. Bojkottálják Jacko dalait
Három svájci rádióállomás a hallgatók érdekében levette műsoráról Michael Jackson számait. A bíróság időközben elkezdte kiértékelni az adatlapokat. Ezek alapján... Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 11. Itt van Jacko hasonmása
Egy színész alakítja majd Jacksont az amerikai popsztár gyermekmolesztálási perének részleteiről tudósító tévésorozatban. A férfi annyira hasonlít, hogy... Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 9. Újabb döntések Jacko ügyében
A per február 14-én folytatódik. A halasztásra az énekes vezető védőügyvédje, Thomas Mesereau testvérének halála miatt került sor. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 4. Alapos faggatózás
Jelenleg a lehetséges tizenkét esküdtet igyekeznek kiválasztani. Nekik néha egészen meglepő, igen furcsa kérdésekre kell válaszolniuk. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 3. Perdöntő lehet az exfeleség vallomása
A megbántott Debbie Rowe tanúvallomása lehet az egyik legfontosabb része a jó hat hónapig is elhúzódódható pernek, talán bosszút fontolgat. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 2. Megcsappant a rajongók száma
Jackson tegnap is megjelent bíróságon, ahol tovább folyik az esküdtek kiválasztása. Rajongóinak csoportja várta, de a létszám immár csökken. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 1. Még nem thriller
Megkezdődött az év pere, de egyelőre még csak az esküdteket választják ki. Jacko első nap fehérben, második nap feketében bukkant fel. Tovább!