Vágólapra másolva!
A rendőrség fokozattan készül a szerdai székesfehérvári Ferencváros-Matáv Sopron labdarúgó Magyar Kupa-döntőre, ezért Fejér megye területén a találkozó napján reggel 6 órától másnap reggel 6-ig komoly ellenőrzésekre lehet számítani. Erről Papp Károly dandártábornok, Fejér megye főkapitánya beszélt a hétfői sajtótájékoztatón.

Papp részletekkel is szolgált: a várhatóan 2000 soproni drukker a 81-es főúton hat autóbusszal, rendőri felvezetéssel érkezik Fehérvárra, míg az FTC 3-6000 fős szurkolótábora a Budapesti Rendészeti Állomány közreműködésével az M7-es autópályán és a 7-es főúton, valamint a vonatokon és a vasútállomásokon számíthat rendőri jelenlétre.

Május 3-án elvégezték a mérkőzés helyszínéül szolgáló Sóstói-stadion biztonságtechnikai ellenőrzését is. Az összecsapásra kettős szűrőn keresztül juthatnak be a szurkolók, mind a bejáratnál, mind a szektoroknál ellenőrizni fogják őket, elsősorban a pirotechnikai eszközök kizárása a legfőbb cél. A táborokat több szektor választja el, külön mellékhelyiség, büfé áll majd rendelkezésükre. Szeszes italt a stadionban nem lehet vásárolni, s üdítőt is csak műanyag pohárban kaphatnak a szurkolók.

Külön kamerarendszert telepítenek a stadionba, amellett, hogy a rendezők is beüzemelik a pályán már kiépített kamerákat, így szinte azonnal ki tudják szűrni a rendbontókat, akikkel szemben gyorsított intézkedéssel járnak el.

A rendőrök külön figyelmet fordítanak majd a rendezői feladatokat ellátó személyek ellenőrzésére is, erre a mérkőzés előtt várhatóan több alkalommal is sor kerül.

A szervező Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a kupa átadásának időpontjában, illetve azt követően - bármelyik csapat nyer is - a szurkolók a játéktérre nem léphetnek be. A csapatok játékosai saját szurkolóik szektoraihoz mehetnek, és onnan üdvözölhetik szimpatizánsaikat.

A mérkőzés napján forgalomterelésekre, útlezárásokra, egyes kereszteződésekben rendőri forgalomirányításra kell számítani Fehérváron, ezért a rendőrség külön kéri, hogy mindenki maradéktalanul kövesse a rendőrök utasításait.