Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) és a Magyar Erőemelő Szövetség közösen úgy határozott, hogy a doppingtájékoztatók elmulasztása miatt nem indulhat a duisburgi Világjátékokon a világbajnok Árvai Attila.

Árvai a125 kg-os súlycsoportban biztos éremesélyesként utazhatott volna a nem olimpiai sportágak seregszemléjére, ám mivel a tájékoztatókon minden versenyzőnek kötelező volt a jelenlét, nem nevezték a Világjátékokra.

- Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a sportág doppingérzékeny, sokszor csak a versenyzők "ügyességén" múlik, hogy kiürül-e a szervezetükből a tiltott szer. - indokolta a döntést Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. - Az athéni olimpián történtek után a magyar sport nem engedheti meg magának, hogy akár a legkisebb kockázatát is vállalja az újabb ügyeknek. A szövetség pedig ezzel a lépésével is bizonyítani kívánja, hogy a tiszta verseny, a fair play elkötelezett híve. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, nem állítjuk, hogy Árvai István meg nem engedett eszközöket alkalmaz, vagy alkalmazott volna bármikor is pályafutása során.