Vágólapra másolva!
A francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában eldőlt, hogy a Nancy öt év után feljut a legjobbak közé.

A kiscsapat ellenlábasainak köszönheti a visszakerülést, hiszen a Brest-Troyes találkozó 1-1-e azt jelentette, hogy a jelenleg listavezető Nancy három fordulóval a pontvadászat vége előtt a harmadik helynél már nem végezhet rosszabbul.

Az együttes utoljára öt esztendővel ezelőtt szerepelt az első osztályban. Eddigi legnagyobb sikere egy 1978-as kupagyőzelem volt, amelyet még a francia futballtörténelem egyik legnagyobbja, Michel Platini vezérletével ért el.