Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt május 12-én!

1982-ben ezen a napon játszották a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjét. A futballtörténelem során kevés klubnak adatott meg (jövő héten a Sporting CP is belép ezen egyesületek szűk táborába), hogy hazájában, mi több saját stadionjában játszhassa egy európai kupasorozat fináléját.

23 esztendővel ezelőtt az FC Barcelonának megadatott ez az előny, hiszen a katalánok a Camp Nouban fogadhatták a belga Standard Liege-t a KEK utolsó mérkőzésén. A hazai pálya előnyére alapozva az európai szaksajtó természetesen a Barcát tartotta az esélyesebbnek, bár azt egy tollforgató sem felejtette el megemlíteni, hogy piszok nehéz feladat vár a hazaiakra.

A spanyol sztárklub ugyanis elég felemásan szerepelt a sorozat korábbi szakaszában, hiszen négy vendégfellépése során Plovdivban és Prágában is kikapott, egyedül Lipcsében, a Lokomotiv stadionjában tudott nyerni, de a Camp Nouban mindig hozta a továbblépéshez szükséges eredményt.

A belgák ellenben diadalmenetben masíroztak el Katalóniáig, nyolc mérkőzésükből hetet nyertek (köztük a második körben a két Vasas SC elleni 90 percet), gólkülönbségük (22-4) pedig több volt, mint imponáló. A világ egyik legszebb stadionjában természetesen telt ház, 100 000 néző fogadta a pályára érkező csapatokat.

A Barcelona az Urruti - Gerardo, Migueli, Alesanco, Manolo, Sánchez, Moratalla, Esteban, Simonsen, Quini, Carrasco felállással kezdett, míg a Standard Liege-nél a Preud'homme - Gerets, Poel, Meeuws, Plessers, Vandermissen, Daerden, Haan, Botteron, Tahamata, Wendt összeállítású tizenegy futott ki a pályára.

A mérkőzés rémálomszerűen kezdődött a katalánok számára, hiszen a belgák Guy Vandermissen révén már a hetedik percben megszerezték a vezetést. A hazaiakat alaposan megfogta a gól, az első játékrészben jobbára a liege-iek kedve szerint folyt a játék, a vendégek remekül védekeztek, lestaktikájuk szenzációsan működött.

Egy perccel a szünet előtt azonban kihagyott a figyelem, az aprótermetű dán zseni, Allan Simonsen egyenlített. Fordulás után már jóval aktívabban játszott a Barca, ám a hőn áhított találat csak a 63. percben született meg, a spanyol liga egyik legeredményesebb játékosa, Quini volt a gólszerző. Udo Lattek csapata a hátralévő fél órában leginkább az eredmény tartására törekedett, különösen az utolsó percek voltak rendkívül feszült hangulatúak.

A katalánok előszeretettel vitték a labdát a szögletzászlóhoz, ahol a játékosok hosszú másodperceken keresztül tusakodtak érte. Nem volt túl sportszerű, de roppant hasznos. A türelmét veszített Walter Meeuwst kiállította druszája, a nyugatnémet Eschweiler, majd pár perc múlva lefújta a finálét, így a kupa az FC Barcelona trófeagyűjteményébe került.