Ismét recesszióban az olasz gazdaság

Vágólapra másolva!
Az olasz hazai össztermék az első negyedévben 0,5 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest, és 0,2 százalékkal kisebb volt, mint a tavalyi első negyedben, közölték az olasz statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes becslésként.
Vágólapra másolva!

A tavalyi utolsó negyedévben 0,8 százalékos, a harmadik negyedben 1,2 százalékos növekedést mértek, rendre az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Negyedévről negyedévre viszont már a tavalyi utolsó negyedévben is csökkent a GDP: 0,4 százalékkal.

Az idei első negyedévi csökkenés nem csupán hat éve legrosszabb negyedévi teljesítményét hozta az olasz gazdaságnak, hanem azt is jelentette, hogy Olaszország, mivel két egymást követő negyedévben csökkent az előző negyedévhez mérten a GDP, gyakorlatilag recesszióba került. Technikailag már 2003. első felében is recesszióban volt Olaszország, de akkor a GDP visszaesése messze nem volt ilyen jelentős, csupán 0,2 százalékos. Berlusconi miniszterelnök a friss adat ismeretében azzal védekezett, hogy idén márciusra estek a húsvéti ünnepek, és ünnepek esetén nem szokás a GDP növekedését várni. Bejelentette, hogy a pénteki kormányülésen több éves - négymilliárd euróval felérő - helyi adócsökkentési programról tárgyalnak.