Vágólapra másolva!
A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) teljes sikerként könyvelhette el a vasárnapi debreceni duatlon Európa-bajnokságot, ugyanis a magyarok összesen hat érmet - köztük egy aranyat - nyertek, s a rendezés is kifogástalan volt.

Utóbbi tényt alátámasztva Clive Faine, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) duatlon bizottságának elnöke már-már szuperlatívuszokban beszélt a hajdúsági városról és a szervezőkről.

"Ez volt a hatodik kontinensviadalom, s mind közül a legjobban szervezett. A helyszín pedig egyszerűen csodálatosnak bizonyult. Gyönyörű környezetben, rendkívül barátságos és lelkes szurkolók biztatása közepette küzdhettek meg egymással a versenyzők. Remélem, egy újabb rangos verseny keretében hamarosan visszatér ide a duatlonsport" - mondta Faine.

Talán éppen ezen felbuzdulva az MTSZ azt tervezi, hogy pályázik egy világbajnoki rendezésre, s a helyszín nem is lehetne más, mint Debrecen.

"Minden szempontból nagyszerű kapcsolat és együttműködés alakult ki az MTSZ és a város vezetése között, ennek eredményeként pedig szeretnénk házigazdái lenni egy vb-nek" - mondta Czencz Péter, az MTSZ főtitkára. A honi szövetség azt már korábban eldöntötte, hogy a triatlon-világbajnokságra is pályázik, s annak Budapest lenne a helyszíne.

Az eredményekre áttérve Czencz leszögezte, szép jövő előtt áll a magyar duatlonsport, amit ékesen bizonyít, hogy az összes korosztályos versenyben volt magyar dobogós, a junioroknál Nuriev Tibor és Arany Gitta, az U23-asoknál Szűcs Ákos és Koch Renáta egyaránt bronzérmes lett.

"A junior lányok csapataranya önmagáért beszél, s szerintem világviszonylatban is a legjobbak. Azt viszont sajnálom, hogy egyéniben egyikük sem nyert, pedig ehhez csak annyit kellett volna tenniük, hogy összedolgoznak" - mondta Czencz utalva arra, hogy Arany a kerékpározás során támadásával éppen a kiváló futónak számító Kostyál Ágnest és Tóth Zsófiát szakította le.

A felnőtteknél Csomor Erika szerzett érmet, ő szintén harmadik lett. A Budaörsi TK kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok versenyzője elsőként vágott neki az utolsó, 5 km-es futásnak, de ott lehagyta őt a végül győztes cseh Vendula Frintova és a címvédő, triatlonban is kontinenselső spanyol Ana Burgos. Csomor az eredményhirdetésen már egyáltalán nem volt csalódott, hogy hazai pályán nem sikerült nyernie, mert, mint elmondta, ő mindent kiadott magából.