Vágólapra másolva!
Vasárnap délután a Városligetben több mint hétezren vettek részt a Libresse női futónap és mozgásfesztivál elnevezésű rendezvényen, amelyen a fő versenyszámot, a 6 km-es távot az utánpótlás Európa-bajnok Papp Krisztina kiváló, 19:47 perces idővel nyerte meg Erdélyi Eszter (20:24) és Kovács Ida (21:15) előtt.

A Budapest Sportiroda immár tizenhetedik alkalommal rendezte meg a női futónapot, s a versenyszámokban (3 km gyaloglás, 3,4 km és 6 km futás) értelemszerűen csak a hölgyek indulhattak. Bár mint mindig, idén is akadt néhány tréfás kedvű férfi, aki némi maszkírozással túljárt a szervezők eszén.

A Felvonulási téren rendezett mozgásfesztiválon azonban kortól és nemtől függetlenül mindenki sportolhatott, s igazán széles volt a kínálat a streetballtól kezdve a tollas- és lábtoll-labdán át korfballig, az egészen kicsik pedig a gumiasztalon ügyeskedtek. A fizikai erőpróbákon túl a szellem karbantartásáról az egészségudvar kiállítói gondoskodtak.

A futónap leghosszabb, 6 km-es távján több válogatott versenyző is elindult, s közülük az idei madridi fedett pályás Eb-n 3000 méteren 7., s utánpótlás Európa-bajnok Papp Krisztina győzött. Az UTE atlétanőjével a táv feléig még klubtársnője, Erdélyi Eszter tartotta a lépést, de Papp 4 kilométer után fokozatosan elhúzott, s több mint félperces előnnyel, 19:47 perces kiváló időeredménnyel győzött. Erdélyi Eszter 20:24-gyel lett második, Kovács Ida pedig 21:15-tel harmadik.

Forrás: [origo]

"Most indultam először ezen a versenyen, tulajdonképpen Eszti beszélt rá, hogy jöjjünk el, s mindketten nagyon jól éreztük magunkat. Remek volt a szervezés és a hangulat is. Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ilyen sok nővel futok majd együtt. Az augusztusi szabadtéri világbajnokságra készülök, s mivel legközelebb majd csak június 4-én Sevillában állok rajthoz, addig is szükségem volt egy felmérőversenyre, s ez tökéletesen megfelelt a célnak" - jegyezte meg Papp Krisztina, aki a győztest megillető serleg mellett 70 ezer forintos pénzdíjazásban részesült.

A mezőnyben felfedeztük az áprilisi koppenhágai kiokusin Európa-bajnokságon 65 kg-ban győztes, s így már kétszeres Eb-aranyérmes Tóth Ivettet is, aki 29:17 perces idővel ért célba. "Edzéseken gyakran futunk 30-40 perceket, és most többen, egészen pontosan öten megbeszéltük, hogy elindulunk ezen a versenyen. De komolyabb tervünk is van, a nyáron váltóban szeretnénk teljesíteni a maratoni távot" - árulta el a martfűi karatézó.

Libresse női futónap, eredmények, 6 km:
1. Papp Krisztina (UTE) 19:47
2. Erdélyi Eszter (UTE) 20:24
3. Kovács Ida (VEDAC) 21:15
4. Auerbach Szilvia (VEDAC) 22:13
5. Keresztes Kinga (TFSE) 23:27
6. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 24:29

A Budapest Sportiroda következő budapesti eseménye a 12. K&H olimpiai maraton váltó lesz a Kossuth téren, június 5-én. Vidéken a T-Com Vivicittá Városvédő Futásokkal - május 28. Székesfehérvár, május 29. Veszprém, június 4. Szeged - folytatódik a Futás Éve.

Fábik Tibor