Nikon S2: cseppálló kompakt gép

Vágólapra másolva!
A nyári záporokra felkészülve indulhat túrázni az, akinél egy Nikon S2-es van. Ennek burkolata ugyanis cseppálló, így nem jelent gondot neki egy kis víz sem.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A közelmúltban mutatta be a Nikon Coolpix családjának S sorozatát, melynek első tagja az impozáns kivitelű kompakt S1-es modell volt. Ennek cseppálló kivitelű változatát mutatták be a napokban a nagyközönségnek S2 néven.

Az új típusban az elődhöz hasonlóan 5 megapixeles érzékelő található, s szintén azonos a 2,5 collos, hatalmas LCD, valamint a 3-szoros átfogású zoomobjektív, mely rejtve a gép házán belül működik. Az S2 a szigetelt házon kívül megkapta mindazokat az extrákat is, melyeket a Nikon kompakt gépei számára fejlesztett. Használható egy arc vonalait felismerő és arra élesítő automatika, az elmosódott képeket detektáló és arra figyelmeztető segéd, valamint az árnyalatterjedelmet szoftveresen kiszélesítő D-Light funkció is, ami az alulexponált, tehát túl sötét képrészleteket kivilágosítja, láthatóvá teszi.

A futurisztikus Nikon Coolpix S2 várhatóan júniusban jelenik majd meg az üzletek polcain, ára 450 dollár, azaz százezer forint körüli lesz.