Vágólapra másolva!
A portugál futballbajnok Benfica 130 tagú küldöttsége hétfőn Győrbe érkezik, hogy aranyérmet adjon át annak a múzeumnak, amely a tavaly január 25-én tragikus körülmények között elhunyt Fehér Miklósnak állít emléket.

A Benfica és a magyar válogatott csatára a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkőzés hosszabbításában - miután gólpasszt adott - összeesett, majd a kórházba szállítást követően elhunyt.

Fehér Miklós győri temetésén a portugál klub elnöke gyászbeszédében ígéretet tett rá, hogy amint lehet, elhozzák Győrbe a Benfica bajnoki aranyérmét.

Erre idén nyílt lehetőség, hiszen a lisszaboni gárda - története során 31. alkalommal - a múlt hét végén megnyerte a pontvadászatot.

A portugálok a nagy öröm közben sem feledkeztek meg Fehér Miklósról, és bár a magyar játékos ennek a bajnoki címnek a kiharcolásában már nem játszhatott szerepet, Luis Felipe Vieira valóra váltja ígéretét.

A csapat vezetői, labdarúgói délután meglátogatják korábbi társuk sírhelyét, s felkeresik a játékos relikviáit bemutató emlékmúzeumot, amelyet egy bajnoki aranyéremmel gazdagítanak.