Visszafogja az olajszállítást Irak

Vágólapra másolva!
Irak napi másfél millió hordóra csökkenti olajszállítási szerződéseit a második félévben. Az első félévben még kétszázezerrel több volt a napi termelés, azonban ezt a termelési kapacitásban mutatkozó hiányosságok miatt csökkenteni kellett.
Vágólapra másolva!

Irak azt tervezi, hogy a második félévre a bászrai könnyűolaj szállítására kötött szerződéseiben a szállítandó mennyiséget átlagosan napi 1,5 millió hordóra csökkenti, megfelelően a tényleges szállítási lehetőségnek.

Az állami SOMO olajértékesítő az első félévre napi 1,7 millió hordó bászrai könnyűolaj szállítására kötött szerződést, de ezt 10 százalékkal csökkenteni kellett, a termelésben mutatkozó problémák miatt. Ez lényegében Irak teljes exportja. Irak déli olajexport-létesítményeiből jelenleg napi 1,4 millió hordónyi mennyiséget exportál.

A 2003. áprilisi háború és az amerikai megszállás előtt Irak napi 1,7 millió hordó kőolajat exportált, azóta azonban az 1,5 millió hordó körüli szintet is alig tudja tartani. Eredeti, "békebeli" exportkapacitása, az északi Kirkuk-Ceyhan vezetékkel együtt - amely a háború óta gyakorlatilag nem működik -, napi 3,2 millió hordó volt.