Vágólapra másolva!
A leoni rapid torna döntőjében Viswanathan Anand nagy küzdelemben 2,5-1,5-re legyőzte Rusztam Kaszimdzsanovot. Az indiai exvilágbajnok vereséggel kezdte a párosmérkőzést, majd egyenlített. A harmadik partiban az üzbég világbajnok egyszerű nyerést hagyott ki. A döntő játszmában Anand tisztet áldozott három gyalogért, és az összekötött szabadgyalogok feltartóztathatatlanok voltak.

Viswanathan Anand negyedszer ünnepelt tornagyőzelmet Leonban. Ezúttal a vártnál nehezebben nyert az indiai exvilágbajnok, vereséggel kezdte a párharcot.

A szicíliai védelem ún. angol támadásában tisztet áldozott, de egy óvatlan gyaloglépéssel királya vándorútra kényszerült. Megszoktuk, hogy ellenfeleinek királya táncol a tábla közepén, Anandét ilyen pozícióban még nem láttam. A nyerés után Rusztam Kaszimdzsanov sötéttel is vállalta a bonyodalmakat, de az indiai exvilágbajnok túljátszotta őt, a középen rekedt sötét király elleni támadással.

Gyanúsan állt Anand a harmadik játszmában, a szicíliai védelem Paulsen változatában. Az első akciót még hárította, de az aktív világos tisztek vezérek nélkül középjátékban gyalogot nyertek, és a végjáték reménytelen volt. Kaszimdzsanov óriási esélyt hagyott kihasználatlanul, megmenekült az indiai nagymester. Az utolsó partiban már a spanyol megnyitásra váltottak a küzdő felek, Anand tisztáldozattal három összekötött szabadgyalogra tett szert, és a gyalogok ellen nem talált védelmet az üzbég világbajnok.

A párosmérkőzés jól szemléltette, hogy Kaszimdzsanov elméletileg igen jól felkészült, letette névjegyét az argentínai világbajnokság előtt.

eredmény
Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2670) - Viswanathan Anand (indiai, 2785) 1,5 - 2,5 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1)