Júliusban kerül a hazai boltokba a Windows XP N

Vágólapra másolva!
Júliustól Magyarországon is elérhetővé válik a Windows XP Media Player nélkül kínált változata. A médialejátszó nélküli szoftvert előbb a számítógépgyártók, majd a szaküzletek kapják meg.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a Microsoft az Európai Bizottság (EB) feltételeit, és piacra dobja a médialejátszó nélküli operációs rendszerét. A bizottság ugyanis komoly szankciókat helyezett kilátásba, ha a Microsoft nem teszi versenybarátúbbá operációs rendszerét: napi globális forgalmuk öt százalékát fizettették volna a Microsofttal mindaddig, míg az meg nem jelenik a médialejátszó nélküli operációs rendszerrel.


Az EB szerint ugyanis az a tény, hogy a Windowsba beépítették médialejátszót, korlátozza a versenytársak, így például az Apple vagy a RealNetworks piaci esélyeit. A csak az európai kontinensre vonatkozó kötelezettségnek a Microsoft júliustól tesz eleget: kiadja a Windows XP Home Edition N, illetve Professional N verziókat - az N betű arra utal, hogy nincs médialejátszó az operációs rendszerben. Az új kiadások ára várhatóan ugyanannyi lesz, mint a Media Playert tartalmazó korábbi XP-é, ugyanis a médiaprogram korábban is ingyenes volt.


A Népszabadság értesülése szerint az XP N magyar változatát a számítógépgyártók július 1-jén, az egyéb forgalmazók két héttel később kapják majd meg. A médialejátszó mellett egyébként hiányozni fog a szoftverből az mp3- és a CD-lejátszó funkció is - a felhasználók majd maguk dönthetik el, hogy melyik programot kívánják használni.