A Microsoft az európai uniós megegyezésről

Vágólapra másolva!
Az új Windows-verziók megjelenési időpontjának publikálását követően.a Microsoft részletesen is nyilatkozott az európai uniós együttműködéssel kapcsolatos megállapodás-tervezetről, valamint az új jogdíj-struktúráról.
Vágólapra másolva!

A Microsoft megerősítette, hogy az Európai Bizottság március 24-i határozata kapcsán, az együttműködésre vonatkozó rész teljesítésére vonatkozólag számos engedményt hajlandó tenni. Közleménye szerint a vállalat a múlt héten juttatta el javaslatait a Bizottsághoz, amelyben többek között egy, az együttműködéssel kapcsolatos lépések megvalósítására vonatkozó megállapodás-tervezet is szerepel. A Microsoft beleegyezett továbbá abba az új jogdíj-struktúrába, amely a Windows protokolljainak nem Microsoft-termékekben való felhasználására és licencelésére vonatkozik, és ezáltal szélesebb kínálatot és nagyobb testreszabhatóságot tesz lehetővé. - Jelentős változtatásokat végeztünk, hogy kielégítő választ adjunk a Bizottság felvetéseit. Ezeket az együttműködéssel kapcsolatos intézkedéseket nem csak Európában, hanem az egész világon bevezetjük - mondta Brad Smith, a Microsoft vezető jogtanácsosa.

A Microsoft által meghatározott jogdíjak ár-érték arányát a bizottság megbízottja át fogja tekinteni. Tájékoztatása szerint a társaság beleegyezett abba, hogy a jogdíjak mértékét olyan szinten kell megállapítani, amely más fejlesztők számára üzletileg is ésszerű felhasználást tesz lehetővé, illetve, hogy ezek a jogdíjak ne tükrözzék a vállalatnak a Windows széles körű használatából fakadó piaci erőfölényét. A jogdíjak mértékét a szokásos értékelési technikák alapján is megvizsgálják; értékelik többek között, hogy a protokollok mennyire innovatívak, és áttekintik az összemérhető technológiák piaci árait is.