Egyenletesen nő a magyar netcímek száma

Vágólapra másolva!
Egyenletesen nő a hazai domainnevek száma. A kétszázezerhez közelítő .hu internetcímek növekedési ütemét a tapasztalat szerint semmi nem képes befolyásolni.
Vágólapra másolva!

Egyenletesen - havonta körülbelül háromezerrel - növekszik a .hu végződésű internetcímek száma. Ezt a növekedési ütemet az internetes címek hazai liberalizációjának 2000. évi bevezetése óta szinte semmi nem tudta befolyásolni. Időközben bevezették a domain fenntartási díjat - ami egy évente fizetendő, 1-2 ezer forint nagyságrendű összeg -, amivel a hazai domain-állomány adminisztrálását végző Internetszolgáltatók Tanácsa (ISZT) azt akarta elérni, hogy a hasznonszerzési céllal lefoglalt domainek tulajdonosai visszaadják a nem használt címeket.

Azonban sem ez, sem az ékezetes internetcímek bevezetése nem változtatott a domain nevek regisztrálásának ütemén: míg a fenntartási díj elvileg csökkentette volna a domain állományt, az ékezetes címek növelték volna, de a regisztrációk ütemét mutató grafikonban csak egy kis csúcsot produkált az ékezetes címek bevezetése.

Az ISZT a közelmúltban megkezdte a magyar domainek műszaki felülvizsgálatát. Mint Martos Balázs, az ISZT elnökségi tagja érdeklődésünkre elmondta: a felülvizsgálat során a csak a domainek beállításainak legsúlyosabb hibáira figyeltek, így alig néhány százaléknyi internetcím akadt fent a szűrőn. Azonban ezek többségét is sikerült javíttatni a tulajdonossal - vagy szolgáltatójával.

Általában havonta háromezerrel nő a hazai internetcím-állomány. Az ISZT weboldalán a kéthetes várólistán valamivel több mint kétezer cím szerepel, a hatvan napos törlés előtti listán pedig 1 600. Olyanra eddig még nem volt példa, hogy egy időszakon belül több cím szűnt volna meg, mint amennyi újat bejegyeztek - tájékoztatott Martos.