Vágólapra másolva!
A magyar férfivízilabda-válogatott július 6-tól a New York-i középdöntőben folytatja Világliga-szereplését, Faragó Tamás női együttese pedig szerdán Kirisiben kezdi a menetelést.

A férfiaknál már a középdöntőhöz érkezett a mezőny: az elmúlt heti kétkörös selejtező tornák zárultával eldőlt, hogy az olimpiai, világbajnoki és Világliga-címvédő magyar válogatott - nem mellesleg az A csoport mind a hat riválisa ellen diadalmaskodó győztese - július 6-tól 10-ig New Yorkban, a vendéglátó Egyesült Államok, továbbá Oroszország, Horvátország és Németország legjobbjainak a társaságában viaskodik a hatcsapatos döntőbe jutásért, amelyet Belgrádban rendeznek meg augusztus 11. és 14. között.

A másik, öttagú csoport a maga középdöntőjét Torontóban vívja a jövő hét második felében, s a házigazda kanadai csapat mellett itt szerepel még a B selejtezőt nyerő szerb-montenegrói, továbbá az olasz, a spanyol és a görög válogatott.

A két kvintettből a körmérkőzések alapján a három-három legjobb jut tovább a belgrádi hatos döntőbe, pontosabban a New York-i ötösből az első három, a torontóiból pedig a rendező Szerbia-Montenegro gárdája mindenképpen, s mellette még a két legeredményesebb pólós társulat.

A nőknél viszont még csak ezen a héten indul az idei Világliga-sorozat, két, egyformán hatcsapatos csoportban. A magyar válogatott a B jelű szextettben kapott helyet az oroszokkal, az olaszokkal, a franciákkal, a hollandokkal és a spanyolokkal egyetemben. (A másik hatost az Egyesült Államok, Kanada, Görögország, Ausztrália, Németország és Brazília alkotja, s az amerikai La Jollában vetélkednek június 30-tól.)

Faragó Tamás csapata az első fordulóban az oroszországi Kirisiben, a leendő - augusztus 18. és 21. között esedékes - Szuperfinálé színhelyén küzd meg június 29-től július 3-ig, majd a második selejtezőkörnek az olaszországi Gubbio ad otthont július 6. és 10. között.

A végső Vl-tornának mezőnyét vendégül látó Oroszország válogatottja mellett a kvalifikáció három legeredményesebbje kerül még be a döntőbe (a nyolccsapatos Szuperfinálé másik felét az A csoport első négy helyezettje adja).

A magyar női válogatott meccsmenetrendje:
Kirisi:
június 29., szerda: Magyarország-Spanyolország, 17 óra
június 30., csütörtök: Magyarország-Oroszország, 20
július 1., péntek: Magyarország-Olaszország, 18.30
július 2., szombat: Magyarország-Franciaország, 15.30
július 3., vasárnap: Magyarország-Hollandia, 14

Gubbio:
július 6.: Magyarország-Hollandia, 16.30
július 7.: Magyarország-Olaszország, 18
július 8.: Magyarország-Oroszország, 16.30
július 9.: Magyarország-Franciaország, 17
július 10.: Magyarország-Spanyolország, 16.30