Szalayék árokba csúsztak Törökországban

Vágólapra másolva!
Nem volt túl szerencsés napja kedden a Szalay Balázs, Tagai Róbert duónak a török Világkupa-futam harmadik napján. Igazság szerint ez a mondat úgy hangzik helyesen, hogy a 283. kilométerig minden rendben volt, a csapat jó néhány vetélytársát megelőzte és ez valószínűleg az összetettben is jelentős előrelépést jelentett volna számára, ám akkor jött az a fránya árok. Pontosabban Szalayék érkeztek az árokhoz.
Vágólapra másolva!

Török rali, a Vk 4. futama

3. nap, Ürgüp-Sivas (össztáv: 431,12 km, ebből szelektív szakasz: 299,13 km)

"Füves, mocsaras szakaszon haladtunk, az autó megcsúszott és hiába kormányoztam meg fékeztem, orral beestünk egy másfél-két méter mély árokba" - mondta Szalay. "Alig volt tempó, az Opelnek az ég világon semmi baja sem lett, csakhogy nem tudtunk kikecmeregni a gödörből. Másfél órán keresztül vártuk, hogy jöjjön egy kamion, ami segít, de sajnos a kamionosok nagyon le voltak maradva mögöttünk. Végül a saját assistance kamionunk szabadított ki az árokból: alig tíz másodperc alatt."

Szalayék ezek után teljesítették a szakaszt és a 18. helyen értek célba - az összetettben is ez a pozíciójuk. Egyébként a magyar pilóta azért is sajnálhatja különösen az esést, mert a második ellenőrző ponton még mögötte jövő Matthias Kahle az ötödik pozícióban ért célba.

Az élcsoportban egyébként Giniel de Villiers a második szakaszgyőzelmét aratta a háromból, összetettben azonban továbbra is Jean-Louis Schlesser vezet.

A 3. nap eredménye:
1. De Villiers, Thorner (Volkswagen Touareg) 3:32:11 ó
2. Saby, Perin (Volkswagen Touareg) +1:38
3. Schlesser, Borsotto (Schlesser-Ford) +3:17
...
18. Szalay, Tagai (magyar, Opel Frontera) +2:40:36

Az összetettben:
1. Schlesser, Borsotto (Schlesser-Ford) 7:34:16 ó
2. De Villiers, Thorner (Volkswagen Touareg) +0:46
3. Saby, Perin (Volkswagen Touareg) +1:23
...
18. Szalay, Tagai (Opel Frontera) +2:42:07