Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt július 12-én!

1964-ben ezen a napon újabb mérkőzéssel folytatódott a Copa Iberoamericana. Az argentin fővárosban, Buenos Airesben rendezett négyes tornán a két hazai klub, a Boca Juniors és a River Plate mellett a brazil Botafogo és a spanyol FC Barcelona szerepelt vendégként.

A mérkőzésssorozat három nappal korábban kezdődött, az első fordulóban jó napjuk volt az argentinoknak, hiszen a River 5-1-re verte a Barcát, míg a Boca 1-0-ra győzött a Botafogo ellen.

A katalán csapatra - amely azokban az években nem szerepelt valami fényesen - következő találkozóján is nehéz feladat várt, hiszen a Boca az idő tájt is sztárklub volt hazájában, a bajnokságban például utolsó négy mérkőzésén gólt sem kapott (az első tíz fordulóban csak egyszer veszített) a sárga-kék együttes.

A "genovaiak" Roma - Silvero, Rattin, Marzolini, Simeone, Orlando, Ferreira, Menéndez, Valentin, Silveira, Gonzalves összeállításban játszottak, míg a César Rodríguez irányította európai együttes Sadurní - Benítez, Olivella, Silvestre, Garay, Torrent, Goywaerts, Pereda, Ré, Fuste, Kocsis tizeneggyel vette fel a harcot.

Az FCB sokkal jobban játszott, mint az első találkozóján (a River Plate ellen Kocsis nem is futballozott), ám az ő, valamint a paraguayi Cayetano Ré gólja is kevés volt a győzelemhez, hiszen a Boca hármat is szerzett, így 3-2-re győzött.

Dévényi Zoltán