Vágólapra másolva!
A szervezők optimistán várják az 56. Forma-1-es világbajnokság jövő heti Magyar Nagydíját, noha az elmúlt napok időjárása, a hatalmas esőzés miatt 15 millió forintos kár keletkezett a pályán.

Palik László, a Hungaroring Sport Rt. elnöke a hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bajt nem lehetett megelőzni a hely természeti adottságai miatt. Az autóversenyzőként is ismert riporter megjegyezte: már minden módszert kipróbáltak, de nem lehet mit kezdeni az agyagos, süppedős földterülettel. A kárt egyébként a biztosító kifizeti. "Azért imádkozunk, hogy a futam idején ne legyen ilyen gondunk" - tette hozzá.

Lamperth Mónika belügyminiszter múltidézéssel kezdte köszöntőjét, ezúttal ugyanis már a huszadik F-1-es futamra kerül sor a mogyoródi dombok között. "Emlékszem, milyen lelkesedést váltott ki már a puszta lehetőség is, hogy Magyarország Forma-1-es versenyt rendezhet. Nemcsak a sportág hazai hívei örültek ennek, pedig akkoriban még egészen más volt a politikai helyzet, hazánk a vasfüggöny mögötti területnek számított" - mondta a belügyi tárca vezetője.

"Nemcsak sport-, hanem turisztikai szempontból is fontos a verseny, hiszen mindig is sok vendéget vártunk, s ez most is így van" - tette még hozzá Lamperth Mónika.

Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke leszögezte: az NSH továbbra is sportként tekint a Forma-1-re, s mint ennek a területnek a legfőbb hazai irányító testülete már teljesítette is idei "Forma-1-es kötelezettségét". "A támogatást átutaltuk a jogdíjra" - jegyezte meg ennek kapcsán Palik László.

Dancsó Pál, a szervezőbizottság elnöke arról adott tájékoztatást, hogy a korábbi két órának majdnem a dupláját tölthetik majd a szurkolók jövő csütörtökön a boxutca-látogatáson. A népszerű programon valamennyi jegytulajdonos részt vehet július 28-án 15:30 és 19 óra között.

"Több tízezer rajongót várunk, ezért fontos, hogy mindenki legyen türelemmel. Az érdeklődők bejutnak a boxokba, azt viszont kérjük tőlük, hogy ne türelmetlenkedjenek a várakozás során" - kérte Palik László.