Vágólapra másolva!
Kecskemétről az osztrák Bundesligában szereplő Fürstenfeld Panthers férfikosárlabda-csapatához szerződött a magyar válogatott 28 éves hátvédje, Fodor Gergely. A 193 centi magas, 87 kilogramm súlyú játékos egy évre szóló szerződést írt alá.

Párducugrást hajtott végre Fodor Gergely, az Univer KSE válogatott kosárlabdázója, aki visszautasítva a Körmend és a Kaposvár ajánlatát végül az osztrák Bundesligában szereplő Fürstenfeld Panthers játékosa lett.

"Mindenképpen külföldön szerettem volna folytatni a pályafutásomat. Szükségem volt már rá, hogy kipróbáljam magamat egy számomra idegen közegben is. A felkészülés augusztus 25-én kezdődik, de ha a válogatott sikerrel veszi a pótselejtezőt, akkor valószínűleg csak később csatlakozom új csapatomhoz" - nyilatkozta Fodor a Vas Népének.

Érdekesség, hogy a játékos édesapja, Fodor Péter (a Dombóvár új szakvezetője) már megfordult Fürstenfeldben, ahol a '90-es évek elején edzőként dolgozott.

A csapat eddig egy játékossal, a Bosna Sarajevo csapatától érkező szlovén Damir Zeleznikkel erősített. Fodor Gergelyről a Panthers trénere, Peter Schomers csak annyit mondott, álmai játékosát szerződtette a klub.

A keretnek tagja még az a magyar állampolgársággal is bíró Mujanovic Samir, aki korábban Körmenden is megfordult, de a csapat egyik center-jelöltje, Charles Edmonson sem ismeretlen Vas megyében.