Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt július 23-án!

2001-ben ezen a napon fejeződtek be a negyeddöntők a Copa Américán, ráadásul igazi világszenzációval. Az első találkozóján Mexikótól elszenvedett vereség után Brazília válogatottja utolsó két csoportmérkőzésén javuló formát mutatott, és ennek köszönhetően valószínűleg nem volt olyan ember a dél-amerikai országban, akiben akár felmerült volna, hogy a selecao nem arat könnyed győzelmet Honduras felett.

A közép-amerikaiakat mindenki esélytelennek tartotta, még úgy is, hogy a brazilok szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari nem ülhetett a kispadon az előző, Paraguay elleni találkozón kapott piros lapja miatt. A dél-amerikaiak két helyen változtattak kezdő tizenegyükön: az eltiltott Roque Júnior helyét Luisao foglalta el, míg a csatársorban a sérült Ewerthon helyett a remek formában lévő Denílson kezdett.

A másik oldalon is két változtatás történt, Robel Bernárdez és Limber Pérez került be a kezdők közé. Ennek azonban mindenki csekély jelentőséget tulajdonított, hiszen Brazília számára a győzelem kötelező feladat volt. Az azonban már az első félidőben látszott, hogy egyáltalán nem lesz olyan egyszerű ennek a kivívása.

A hondurasiak ugyanis rendkívül fegyelmezetten futballoztak, igyekeztek megtartani a labdát, és ennek köszönhetően többet is birtokolták a játékszert, mint ellenfelük. A selecaóban Alex nem tudta összefogni társait, és támogatás nélkül a két csatár, Guilherme és Denílson csak vergődött a hondurasi védők szorításában. Jellemző, hogy a közép-amerikaiak kapusának, Noel Valladaresnek mindössze egy alkalommal kellett védenie az első 45 perc során.

A szünetben a dél-amerikaiak kettős cserét hajtottak végre, bejött a két Juninho, és ettől mindenki azt várta, hogy a selecao lendületesebb lesz. Ebből azonban nem sok valósult meg, sőt, az 57. percben már Hondurasnál volt az előny. Julio César León húzott el a jobb szélen, két védőt is kicselezett, beadására pedig Saúl Martínez érkezett, akinek fejesébe a gólvonalon álló Belletti ugyan még beleért, de már nem tudott menteni.

A brazilokat sokkolta a kapott gól, míg a hondurasi válogatott szárnyakat kapott. Négy perccel később a közép-amerikaiak újabb gólt értek el, ám ezt a bíró érvénytelenítette les miatt, a lassítások alapján azonban nem volt igaza. A selecao egyre kétségbeesettebben futballozott, Scolari újabb csatárt küldött be Mário Jardel személyében, ám ez sem jelentett fordulatot.

A dél-amerikaiak ugyan mentek előre, de nem sok veszély volt támadásaikban, a hondurasi kontrákban viszont végig benne volt a gól. Hét perccel a lefújás előtt Emerson és David Cárcamo is piros lapot kapott, a végén pedig érkezett a kegyelemdöfés: a hosszabbítás negyedik percében egy képeskönyvbe illő kontra végén Martínez állította be a végeredményt. A győzelmet követően Honduras nagyobb városaiban hatalmas fieszta kezdődött: az emberek kimentek az utcára, hogy így ünnepeljék nemzeti csapatukat.

Brazília - Honduras 0-2 (0-0)
Manizales, Palogrande-stadion, 30 000 néző
vezette: Aquino (paraguayi)
Brazília: Marcos - Belletti, Luisao (Juninho Pernambucano, 46.), Cris, Juan, Emerson, Eduardo Costa (Jardel, 65.), Alex (Juninho Paulista, 46.), Júnior, Guilherme, Denílson. Szövetségi kapitány: Scolari.
Honduras: Valladares - L. Pérez, Medina, Caballero, D. Cárcamo, R. García, Turcios (M. Rodríguez, 67.), Bernárdez, Guevara, León, S. Martínez. Szövetségi kapitány: Maradiaga.
gól: Belletti (57. - öngól), S. Martínez (94.)
kiállítva: Emerson (83.), illetve D. Cárcamo (83.)