Alapvető reformokat sürgetnek a multik

Vágólapra másolva!
A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) a magyarországi államháztartás megreformálását szorgalmazza. Legutóbbi éves jelentésében a szervezet a kormányzati apparátus hatékonyabbá tételét tartja a fő elvárásnak.
Vágólapra másolva!

A Magyar Európai Üzleti Tanács legfrissebb jelentése kritikusan állapítja meg, hogy 2004-ben a magyar gazdasági növekedés lassabb volt a világgazdaságénál. A tavalyi 4 százalékos növekedésből a HEBC szerint több mint 1 százalékpont a rendkívül jó termésnek köszönhető, ám a mögöttes trendet kimondottan ijesztőnek tartja. A jelentés ezt egyértelműen az államháztartási reformok elmaradásával magyarázza.

A kiadások visszaszorítása, a veszteségek megszüntetése lehetővé tenné az államháztartási hiány csökkentését - vélik. Ezáltal források szabadulnának fel azokhoz a nemzeti programokhoz, melyek a további gazdasági bővülés alapját képezik; elsősorban az infrastruktúra, ezen belül a vasút- és úthálózat, a telekommunikáció, valamint az egészségügyi rendszer fejlesztését tartják fontosnak.

A szervezet jelentése kimondja: az államigazgatás versenyképességének javítása közvetlen hatással lenne a munkaerőpiacra is. Az adminisztráció leépítése ugyanis több százezer embert érintene, és erre a problémára megoldást kell találni. Amellett, hogy az intézkedéssorozat az állam visszavonulását jelentené, nyilvánvalóan szükség lenne arra is, hogy az állam lehetőséget biztosítson a gazdaságnak új munkahelyek megteremtésére - áll a HEBC anyagában.

Magyarország drága lett a befektetőknek

A magas munkaerőköltségek és annak járulékos terhei, valamint az adóterhek miatt Magyarország kifejezetten drágává vált a befektetők számára - emeli ki a jelentés. Több jelentős regionális beruházás Magyarország helyett Szlovákiában, Lengyelországban vagy Csehországban valósul meg, mivel azok versenyképesebbek hazánknál. A béreket terhelő közterhek esetében a HEBC rámutat a szociális ellátórendszerek reformjának elkerülhetetlenségére.

Az összegzés szerint Magyarország az adózás terén a nyugat-európai államokkal való összehasonlításban még mindig kedvezőbb helyzetben van, ez azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétel. Magyarországnak ugyanis ezen fölül az újonnan csatlakozott államok között is versenyképesnek kell maradnia.

A HEBC is kritizálja az iparűzési adót

A HEBC Magyarország egyik legfőbb problémájának az Európai Unióban többnyire ismeretlen iparűzési adót tartja, és a helyett az önkormányzatok finanszírozásának más módjait szorgalmazza. A helyi iparűzési adó kiváltását az egyes kormányok rendre elhalasztják, a küszöbön álló közigazgatási reformra hivatkozva. Ezen kívül a roppant magas áfa rontja a versenyképességet, két okból is. Először a mértéke miatt, másodszor azért, mert sokan nem teljesítik áfafizetési kötelezettségüket, jelentős veszteséget okozva a költségvetésnek. Az ír példa jól mutatja, hogy az adók csökkentése nem okoz drámai visszaesést az állami bevételekben. Éppen ellenkezőleg, az adófizetési hajlandóságra gyakorolt pozitív hatása miatt az állami bevétel valójában nő - írja a jelentés.