Vágólapra másolva!
A Fiorentinára sohasem volt jellemző a középszerűség: a lilák mindig is az élbolyba, a nemzetközi porondra vágytak, és ezért a klub vezetősége bármikor hajlandó volt komoly anyagi áldozatokra. Néha kicsit túlzásba is vitték a költekezést, aminek köszönhetően az egyesület néhány éve csődöt jelentett. Az újjáalakulást követő feljutás után sztárok egész sorát igazolta le a klub, a csapat mégis majdnem kiesett az élvonalból. Az idei nyár eseményei alapján úgy tűnik, hogy Firenzében mégsem változtatnak ezen a módszeren.

A Fiorentina tavaly nyáron az egész olasz futballközvélemény figyelmét magára vonta már azzal is, hogy a klub csődje és újjászületése után két évvel feljutott az élvonalba. Az pedig egyenesen szenzációszámba ment, hogy a firenzei klub újoncként a középmezőny elejét célozta meg, és ennek érdekében sztárok egész sorát igazolta le. Akkor került Firenzébe többek között Cristiano Lupatelli, Tomás Ujfalusi, Enzo Maresca, Martin Jörgensen, Nakata Hidetosi, Javier Portillo, majd januárban Valerij Bozsinov.

Igaz, a bolgár csatár megvételének pillanatában már látszott, hogy a nagy célok biztosan nem valósulnak meg, hiszen a bajnokság felénél a csapat jóval közelebb állt a kiesőzónához, mint a nemzetközi szereplést érő helyekhez. Ezen a helyzeten az ifjú gólvágó érkezése sem tudott változtatni, és az idény során kétszer is edzőt váltott lilák a Bologna FC és az AC Parma ellenében csak jobb egymás elleni eredményeiknek köszönhetően kerülték el az osztályozót és maradhattak az élvonalban.

Hogy ez a szégyen jövőre ne ismétlődhessen meg, a vezetőség változtatásra szánta el magát. No nem azzal az elvvel hagyott fel a testület, hogy sztárokat keres, hanem ezúttal nem külföldi, inkább olasz játékosokra vetette ki hálóját. Előbb persze egy edzőt kellett szerződtetni, és ez aránylag hamar sikerült is, mégpedig Cesare Prandelli személyében, aki az előző bajnokság java részét munka nélkül töltötte, miután szeptemberben lemondott az AS Roma vezetőedzői posztjáról, hogy ápolhassa beteg feleségét. Az asszony szerencsére felépült, így férje ismét munkába állhatott, és ő számos kérője közül a Fiorentinát választotta.

Prandelli és a klub sportigazgatója, Pantaleo Corvino eddig nyáron hét új futballistát szerződtetett, és közülük mindössze egy idegenlégiós, ám ő is hosszú évek óta a Serie A-ban keresi kenyerét. A kapus Sebastien Freyről van szó, aki ugyan francia születésű, ám immáron hét esztendeje Olaszországban légióskodik. A legutóbbi szezonban az AC Parma bennmaradását segített kiharcolni, de már az idény közben többször nyilatkozta, hogy a jövőben komolyabb célokért szeretne küzdeni, ami csak klubváltással lehetséges. A Fiorentina azonnal bejelentkezett érte, hiszen a nemrég befejeződött bajnokságban sem Lupatelli, sem Marco Roccati, sem az argentin Cristián Cejas teljesítménye nem volt meggyőző a kapufák között.

A többi új fiú viszont Itáliában született, és szinte mindannyian válogatottak. A két kivétel a másodosztályú Arezzótól megvett balhátvéd Manuel Pasqual, illetve az AC Milantól kölcsönkapott Cristian Brocchi. Rájuk azért van szükség, mert a Juventus FC-vel nem sikerült megállapodni a torinóiaktól kölcsönkapott három focista, Giorgio Chiellini, Maresca és Fabrizio Miccoli szerződésének meghosszabbításáról, így nekik vissza kellett térniük a Stadio delle Alpiba. Előbbi két labdarúgó helyére érkezett Pasqual és Brocchi, és Miccoli pótlását is hamar sikerült megoldani, mégpedig egy valódi sztár szerződtetésével.

Luca Toniról van szó, aki az elmúlt két idényben kereken ötven gólt szerzett a Palermo színeiben, és a szicíliaiakkal ősztől az UEFA-kupában szerepelhetett volna, de ő inkább Firenzét választotta. Állítólag a döntésben nemcsak a szigorú szakmai szempontok játszottak közre, hanem az a másfél millió euró is, amit évente garantál Toninak a 2009. június 30-ig szóló kontraktus.

Hasonlóan nagy fogásnak számít Stefano Fiore is, aki Claudio Ranieri távozása után kegyvesztetté vált a Valenciánál, és alig várta, hogy visszatérhessen hazájába (nem utolsósorban azért, hogy a világbajnokság előtt a szövetségi kapitány Marcello Lippi szeme előtt lehessen). Ezt most megteheti, igaz, egyelőre nem végleg, ugyanis klubja csak kölcsönbe engedte el őt a lilákhoz. Giuseppe Pancaro is a Fiorentinánál kötött ki, ő azonban csak félig önszántából, ugyanis az AC Milan szerződést bontott vele, így muszáj volt csapatot találnia. Prandelli kapva kapott a kivételes alkalmon, hogy ingyen megszerezhet egy rutinos, korábbi válogatott játékost, aki remek váltótársa lehet a balhátvéd posztján a fiatal Pasqualnak. Szintén a védelembe érkezett a kiesett Bologna FC utánpótlás-válogatott hátvédje, Alessandro Gamberini.

Mivel a Juvéhez visszarendelt futballistákon kívül a kulcsemberek (Ujfalusi, Dario Dainelli, Jörgensen, Giampaolo Pazzini, Christian Rigano) maradtak a csapatnál, a keret jóval erősebbnek tűnik, mint a tavalyi. Így látja ezt Corvino is, aki nemrég egy interjúban kijelentette: az együttesnek meg kell szerezni a negyedik helyet és az azzal járó Bajnokok Ligája-szereplés lehetőségét.