Vágólapra másolva!
Cicinho személyében brazil válogatott labdarúgóval erősödhet a Manchester United. A Sao Paulo 25 éves futballistája a BBC információja szerint Angliában tartózkodik, s ez már önmagában megállapodást vetít előre. A lap úgy tudja, a jobbhátvéd négyéves kontraktust köt a Premier League-klubbal.

Pedig a napokban Cicinho még úgy nyilatkozott, hogy csak a jövő évi világbajnokság után szerződik külföldre, mert a brazil bajnokságból könnyebben kerülhet be a válogatottba, hiszen Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány "szeme előtt" lesz. Emiatt ki is kosarazta az AC Milant, pedig ott több honfitársa - Cafú, Serginho, Kaká, Dida - is segíthette volna beilleszkedését, míg Manchesterből éppen távozott az egyetlen brazil játékos, a 2002-ben világbajnok Kléberson.

A hatszoros válogatott Cicinhót sokan Cafú utódjának tartják a nemzeti tizenegyben. A MU-nál Gary Neville-lel kellene csatáznia a csapatba kerülésért. A brazil futballista rendelkezik olasz útlevéllel is nagyapja származása révén, így Angliában nem kellene munkavállalási engedélyért folyamodnia.

A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz ellen kedden 3-0-s győzelmet arató angol együtteshez kapcsolódó hír az is, hogy az ír védő, John O'Shea napokon belül meghosszabbítja szerződését. A 24 éves játékos már évek óta a manchesteri csapatban szerepel, igaz, nem számít alapembernek. A több poszton is bevethető válogatott futballista, aki a debreceniek ellen hátvédként szerepelt, most arra készül, hogy elfogadva a MU ajánlatát, újabb négyéves szerződést kössön az angol egylettel.