Fiúkra hatnak leginkább az agresszív játékok

Vágólapra másolva!
Különösképpen a fiúk közül válnak sokan hajlamossá erőszakos videojátékok használatát követően  agresszív viselkedésre - derül ki egy nemrég publikált amerikai tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A floridai Saint Leo University szakértői húsz év alatt rögzített adatok elemzésével vizsgálták azt, hogy az erőszakos videojátékok milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. A pénteken egy, az Amerikai Pszichológusok Szövetségének (APA) éves konferenciáján publikált tanulmány elkészítéséhez tizenhat különböző, 1985 és 2004 között készített felmérés adatait és megállapításait használták fel.

A floridai egyetem szakembereinek vizsgálata szerint az erőszakos cselekményű számítógépes játékok használata befolyásolja a gyerekkorú vagy kamasz felhasználók -s közülük is különösképp a fiúgyermekek - viselkedését. Az egyetem kutatóinak beszámolója szerint a fiatalok közvetlenül az erőszakos játékok használatát követően hajlamosabbak voltak agresszívebben viselkedni a szokásosnál. Egy másik tanulmány készítői hatszáz 13 és 15 év közötti diákot vizsgáltak, s tapasztalataik szerint a gyerekek közül azok viselkedése, akik több időt töltöttek öldöklős játékprogramok nyüstölésével, jóval kevésbé szociálisabbak társaiknál: hajlamosabbak voltak a verekedésre, és tanulmányi eredményeik is rendszerint rosszabbak voltak (bár a gyilkolós játékok használatának hosszú távú hatásairól a kutatók még nem szereztek pontos ismereteket).

Forrás: [origo]
Kép a Manhunt című játékból

A kutatók emellett azt is megállapították, hogy a fiúk általában hosszabb időt töltenek videojátékok használatával mint a lányok, s nagyobb valószínűséggel esik választásuk valamely erőszakos programra. Emellett mivel a gyerekek gyakran a való életben is újrajátsszák a virtuális világban tapasztalt eseményeket, egy-egy öldöklős játék rossz magatartáspéldát mutathat az ifjoncoknak, ahol következmények nélkül kaszabolhatnak le más játékosokat, a való életben azonban nem élednek újra a lepuffantott emberek.

Az APA szakértői azt is hangsúlyozták, hogy a gyilkolós videojátékok rendkívül károsak lehetnek, mivel közvetlenebb hatást gyakorolnak a gyerekekre, mint a tévében vagy moziban látott erőszakos jelenetek. Ez utóbbiak esetében ugyanis csupán passzív szemlélőként ülnek a tévé előtt, míg a számítógép esetében aktív résztvevőként hajtják végre a virtuális erőszakot. Az APA azt szorgalmazza, hogy csökkentsék a fiataloknak szánt videojátékokban, tévéműsorokban és filmekben elérhető erőszakos jelenetek számát.