Érző és értő babák

Vágólapra másolva!
A szőke, kékszemű Amanda felteszi a kérdést, hogy boldognak, vagy bánatosnak szeretnénk látni. Válaszunktól függően, sugárzik a jókedvtől, illetve biggyedt szájjal szontyolodik. Arra is rá tud kérdezni, hogy akarjuk-e könnyeket hullatni. Igen, nem, s máris sírva fakad, vagy minden marad a régiben. Ő az első, rádiófrekvencia-azonosítóval (RFID) rendelkező baba.
Vágólapra másolva!

Judy Shackelford több mint negyven éve dolgozik a játékiparban. Babákkal foglalkozik. Már a hetvenes években az egyik legfőbb gyártónak számító Mattelnél tevékenykedett, majd 1979-ben a Chatty Cathy-t és Barbie-t jegyző óriáscég igazgatóhelyettese lett. Többek szerint egyértelműen az ő érdeme a Barbie-babák megújulása. 1986-ban távozott, majd a kaliforniai Moorparkban saját vállalatot alapított (J. Shackelford & Associates). 1998-ban kezdett bele az egyre több elektronikus szerkezetet magukba integráló, az évezred elejéig 250 millió dolláros eladási mutatókat produkáló Bámulatos (Amazing) babák készítésébe: Amy (1998), Ally (1999), Maddie (1999), Baby (2000), Ashley (2001) és végül az "új határokat nyitó" Amanda.

Amandát a szeptemberi New York-i játékkiállításon mutatják be, 99 dollárba kerül majd.

Low tech köntösbe bújtatott csúcstechnológia

"Meghallgat, beszél, érzelmeket fejez ki" - olvasható a reklámszövegben. A digitális technológia "csodája": beszédfelismerő rendszert, memória chipet, rádióazonosítót, érzékelőket, szkennereket építettek beléje. Pedig ránézésre egyáltalán nem tűnik high tech darabnak, sokkal inkább a korábbi low tech babák, Cathy és a Barbie-k utódjának vélnénk.

Külseje szándékosan megtévesztő: mivel lányoknak szánják, jobb, ha nincs tele kapcsolókkal, ilyen-olyan kütyükkel, mert így sokkal könnyebb azonosulni vele, gyorsabban beindul a fantázia. A kislányoknak aktívabb a képzelőereje, mint a fiúknak - véli David Riley, az NDP piackutató cég egyik menedzsere. Viszont, ha kapcsológombokat látnak meg a babájukon, vagy úgy gondolják, hogy bonyolult masinák működnek a belsejében, sokkal könnyebben leblokkolnak. Ezért ódzkodnak a tipikusan "fiúknak, férfiaknak szánt" robotoktól, és ezért vigyázott arra Judy Shackelford, hogy Amandának igazi baba, s ne gép külleme legyen.

Amanda belülről ugyan "vegytiszta" elektronika, de megjelenésénél fogva mégis kilóg a játékok digitalizálódásának trendjéből. Csak egy kapcsoló van rajta, az is a hátán, gondosan a ruhája mögé rejtve. A gyerekek egyre több mobiltelefonra, digitális kamerára, hordozható zene-lejátszóra vágynak. Mintha megfeledkeznének a korábban megszokott darabokról. Úgy tűnik, a baba tervezői sikeresen integrálták ezt a csúcstechnológiát egy hagyományos játékba. Innovatív, hiperrealista, magas szintű interaktív szórakoztatást nyújt. Már az elődei is ezen az úton jártak: elektronikus kütyükkel erősítették fel őket, hogy virtuálisan tudják, mikor ébredjenek fel, mikor lesz a "gazdájuk" születésnapja, mikor mennek nyaralni, és így tovább.

A cikk további része az Agent Portal oldalán olvasható.