Vágólapra másolva!
Megegyezett egymással a Budapest Honvéd és Schultz Levente, így a legutóbbi szezont a Vasasban töltő középpályás Kispestre szerződik. A 100% Fradi információi szerint szinte biztos, hogy az Üllői úton folytatja pályafutását Sorin Botis.

A Budapest Honvéd hivatalos honlapja szerint a klub szóban már megállapodott Schultz Leventével, azaz a játékos Kispestre szerződik. A középpályás előreláthatólag egyéves szerződést köt új csapatával.

A 28 esztendős középpályás korábban játszott már a Ferencvárosban, a Békéscsabában és Siófokon, a tavalyi szezont pedig Angyalföldön töltötte, ahol a Vasas színeiben 21 mérkőzésen egyszer bizonyult eredményesnek. A nyáron felmerült, hogy esetleg szerződteti a Fradi, végül mégis a Honvédot választotta.

A Ferencváros hívei is örülhetnek, a 100% Fradi információi szerint ugyanis szinte biztos, hogy az Üllői úton folytatja pályafutását Sorin Botis.

A 27 éves védő a magyar élvonalban eddig 29 meccset játszott, melyeken két gólt szerzett. Tavaly azért távozott a Ferencvárostól, mert klubja, a moldáv Sheriff Tiraspol túl magas összeget kért érte.

"Mivel légiósról van szó, ezért Sorinnak számtalan papírt, dokumentumot be kell szereznie ahhoz, hogy minden szükséges engedélyt megkapjon - mondta a sportigazgató. - Mi elvileg szóban már mindenben megegyeztünk, és mivel csak vele kell megállapodnunk, ezért szinte biztosra vehető, hogy korábbi védőnk ismét nálunk folytatja" - nyilatkozta Tepszics Ignác sportigazgató.